Kossuth Lajos újabb leveleire

Második Kiadás

text
qualifiedcontent

Részlet a könyvből: "Midőn a szegedi "Szabadelvű Körhöz" intézett levelemet irám, eleve is tudtam, hogy az abban elmondott dolgok nem lesznek mindenkinek ínye szerint; s hogy különösen felkeverik epéjét azoknak, kik erőnek erejével el akarnák hitetni nemzetünkkel, hogy az 1867-ben alkotott alaptörvények az ősi magyar szabadságot eltemették, országunkat osztrák tartománynyá alacsonyították; sem azoknak, kik fajunk gyöngeségeinek, (mert a közönséges gyarló halandóknál jobbak, minden hibától, gyöngeségtől mentek tán mi sem vagyunk?) - kik, mondom, fajunk gyöngeségeinek folyton hízelegnek, azt vak elbizakodásra tüzelik, - kik hozzá mindig ugy szólnak, mintha a világ egyik legerősebb, leghatalmasabb nemzete volna, mely a némettel, francziával, angollal az erőnek s hatalomnak legalább is ugyanazon vonalán áll; vagy épen, a kik elbizakodásuk káprázataiban oly nagynak, hatalmasnak hirdetik hat-hét milliónyi nemzetünket, hogy annak már semmi szüksége bölcseségre, mérsékletre, s csak akarnia kell és minden ugy történik, mint kivánja, - semmi szüksége a maga eljárását, politikáját erejéhez s a körűlményekhez szabni s ezekkel eszélyesen megalkudni; - mert az ő ereje szerintök győzhetetlen, s a körűlmények fognak hozzá alkalmazkodni, mihelyt ő akarja."

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject magyar irodalom XIX.sz.
subject magyar történelem XIX.sz.
subject 1848-as szabadságharc és forradalom
subject Kossuth Lajos
subject levelek,forráskiadványok
subject tanulmányok
subject reformkor
subject antik könyvek
audience general
audience researchers
Creators, contributors
creator Horváth Mihály
publisher Ráth Mór
Time and places
place of publishing Pest,1868.
location of physical object Sümeg
Attributes
extent 131 p.
extent 15 x 22 cm
format PDF
Legal information
rightsholder Kisfaludy Sándor Emlékház
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Kisfaludy Sándor Emlékház
identifier S.M. R-2012/64