A Mosonymegyei Történelmi és Régészeti Egylet Emlékkönyve

1882-1898 A Honfoglalás Ezredéves Ünnepélyének emlékére

text
qualifiedcontent

Ecsedi és tápiósápi Sőtér Ágoston (Halászi, 1837. szeptember 7. – Magyaróvár, 1905. január 2.) ügyvéd, földbirtokos, régész, a Ferenc József -rend lovagja, Moson vármegye köztörvényhatósági és közigazgatási bizottságának tagja, a Moson vármegyei Történelmi és Régészeti Egylet alapítója és első elnöke. Mint régiséggyűjtő, számos ásatást végzett, és ezekből a leletekből alapította meg Moson megye múzeumának régészeti gyűjteményét. Anyaga az 1885. évi országos kiállításon nagy figyelmet keltett a régészek körében, akik közül többen is Magyaróvárra utaztak, hogy a helyszínen tekintsék meg az értékes tárgyakat. Sőtér nemcsak kiásta, hanem tudományosan föl is dolgozta a régészeti emlékeket. Különösen jelentősek az avar kori temetők ásatásairól közölt beszámolói (Dunacsún, Nemesvölgy). Több könyvben és folyóiratban jelentek meg tanulmányai. Sőtér Ágoston 1882-ben hat társával együtt hozta létre a Moson megyei Történelmi és Régészeti Egyletet, amelynek több mit két évtizeden át elnöke volt. Ennek az egyletnek a gyűjteményei képezték a későbbi megyei, majd mosonmagyaróvári múzeum alapját. "A Moson megyei történelmi és régészeti egylet igazgatói-választmányának 1896. évi január 17-én 113.sz. kelt határozata által azon megtisztelő megbízatást nyertem,hogy a honfoglalás ezredéves ünnepélyének emlékére az egyleti működést,annak ásatásait és leleteit feltüntető emlékkönyvet írjak." (Dr.Sőtér Ágost előszavából)

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject magyar történelem
subject régészet
subject évkönyvek
subject Millenium
Table of contents
Első rész I. Az egylet alakulása II. Az egylet fejlődése,tevékenysége és jövője III. Az egylet személyi viszonyai IV. Az egylet tisztikara V. Az egylet vagyoni viszonyai Második rész Az egylet gyűjteményei : I. Régi bankjegyek II. Éremgyűjtemény Éremadományok,ásások és vételek III.Fénykép-gyűjtemény IV. Képtár V. Könyvtár VI. Okiratok Jankovits Antal levéltára VII.Régiségtár,régiségek és sírleletek VIII.Térképek Harmadik rész Régészeti ásatások és kutatások: AlsóI -Illmitz Bezenye................(nem teljes!) Függelék A mosonymegyei történelmi és régészet egylet alapszabályai Gyakorlati útbaigazítás régi sírmezők tudományos felkutatására
open table of contents
audience general
Creators, contributors
creator Tápió-Sápi Dr. Sőtér Ágost
publisher Czéh Sándor-féle Könyvnyomda
Time and places
place of publishing Magyar-óvár,1898.
spatial reference Mosonymegye
location of physical object Sümeg
temporal reference 1882-1898.
Attributes
medium paper
extent 301 p.
extent 16 x 23 cm
format PDF
Legal information
rightsholder Kisfaludy Sándor Emlékház
access rights rights reserved - paid access
Source and data identifiers
source Kisfaludy Sándor Emlékház
registration number Bakonyi Múzeum Veszprém Lsz: 178.