Buday György

text
qualifiedcontent

Gépelt levél autográf aláírással, rajta B. Árpádné és ifj. B. Árpád soraival; "Gáspár volt lent a napokban, és "megörvendeztetett", azzal a hírrel hogy a meséskönyv megjelent, Franklin küldött is Neked három példányt, azokat, mivel a posta másként nem vette fel, kettőbe csomagolta, közben megnézte, megmutatta Kalmáréknak is, s akkor kezdte szidni magát, hogy Édynek viszont nem mutatta meg. Ezzel kapcsolatosan jut eszembe, hogy a napokban itt voltak Hellerék az asszonynak egyik nővérével, Neked egyik rajongóddal. Azt mondta, hogy a vonaton egy kocsiban jött valami fiatalokkal, akik egy jó fél órán keresztül csak rólad beszéltek, és nem hogy ócsároltak volna - ami még érthetővé tenni azt a hosszas ragaszkodást ugyanazon személyhez - hanem nagyon is dícsértek.” Öcsi betoldásából: “Értesítlek, hogy megnyílt a jég, de sajnos másnapra megjött az eső is, ma pedig még a nap is süt, úgyhogy félős, hogy még pár napig nem lehet majd korcsolyázni; bár jósolnának mégis jó hideget a meteorológus bácsik! Különben tegnapelőtt voltam az operában is. Elég szép volt, de persze a rendezés igen “szegedi”.

Árpád Buday's typewritten letter to György Buday, with Mrs. Árpád Buday's and Árpád Buday Jr.'s lines.

Title(s), language
language hungarian
language english
Subject, content, audience
subject levél
subject Buday György
subject Buday Árpád levele Buday Györgyhöz
Time and places
spatial reference Szeged
location of physical object Szeged
temporal reference 1936.12.01.
Attributes
medium paper
extent 16,5cm x 26cm
format PDF
Legal information
rightsholder Móra Ferenc Múzeum
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Móra Ferenc Múzeum
registration number 98.1.9.