Központi Szálloda - képeslap, Kolozsvár, 1904
A levelezőlap képes oldalán, az egykori Központi szálló saroktornyos épülete és a Magyar utca látható, az erdélyi Kolozsvár városában. A Fő tér vagy más néven Mátyás tér egyik meghatározó épületét egy 1890-es épületbővítés illetve egyesítés hozta létre. Ekkor vette meg azt a két telket, amelyeken a Nemzeti szálloda korábbi bérlője Nagy Gábor, eklektikus stílusú épületet emeltetett, a Magyar utcai szárny és a Fő tér felé néző épületek helyén. Gyakorlatilag hozzátartozott a szomszédos Bánffy palota aljában működő kávéház és étterem is, ahogy a felvételen is jól látható. Az ily módon átalakult hotel, 1914-ben 36 kiadható vendégszobával rendelkezett. Későbbiekben, az 1920-as évektől a Szociális Testvérek Társasága vette bérbe az épületet az 1949-es államosításig. A szocialista érában részben Sirály szálloda és étteremként, részben különböző oktatási intézmények diákotthonaként működött. A privatizációt követően újra szállóként üzemel Hotel Melody néven. A hely központi fekvésének köszönhetően, a "Központi" építése előtt is több vendéglátással foglalkozó vállalkozás működött a helyén, így az egykori Plihál Ferenc által vezetett Pannonia vagy a még régebbi Fiskus kocsma. A tér sarkán álló házak aljában különböző üzletek működtek: Medgyesy, Nyegrutz, Biasini Sándor. A dátum a keltezés alapján.
Title(s), language | |
---|---|
language | hungarian |
Subject, content, audience | |
subject | képes levelezőlap |
subject | vendéglátás-történet |
subject | vendéglátóipar |
subject | vendéglátóhely |
subject | utcarészlet |
subject | szálláshely |
subject | szálloda |
subject | turizmus |
subject | MKVM |
subject | postai futással |
Creators, contributors | |
publisher | Dunky Fivérek cs. és kir. fényképészek |
Time and places | |
place of publishing | Kolozsvár |
spatial reference | Kolozsvár |
spatial reference | Fő tér |
spatial reference | Mátyás király tér |
spatial reference | Magyar utca |
spatial reference | Kolozs vármegye |
spatial reference | Magyar Királyság |
spatial reference | Osztrák-Magyar Monarchia |
spatial reference | Románia |
spatial reference | Cluj Napoca |
spatial reference | 29 Piața Unirii |
location of physical object | Budapest |
temporal reference | 1900.01.23. |
temporal reference | 1900 január 23 |
temporal reference | 1900-as évek eleje |
Attributes | |
medium | paper |
extent | 9 x 14 cm |
colour image | black and white |
format | jpeg |
Legal information | |
rightsholder | MKVM |
access rights | research permit needed |
Source and data identifiers | |
source | MKVM |
registration number | VF_2256 |
registration number | VIP_27_b_E |