Vadászkürt szálloda

image
qualifiedcontent

Az Erdélyből bevándorolt Kovásznai Kovács Mózes 1815-ben Pollack Mihálynak adott megbízást, hogy a jó fekvésű belvárosi telkére elkészítse egy épület terveit. A házat felépülése napjától "Vadászkürt"-nek nevezték. A kapu fölé kis vadászkürtöt függesztettek. Vendégfogadó céljaira épült. Ezekben az évtizedekben sok történelmi személyiség is lakója volt a Vadászkürtnek: Vörösmarty Mihály, Johann Strauss, báró Wesselényi Miklós, Jósika Miklós, Kemény Zsigmond, Petőfi Sándor. A kiegyezést követő években a szálló tulajdonosa Kammer Ernő. Pest egyik legkeresettebb és legdrágább helyeinek egyike volt, kiváló konyhája miatt is. Az utazók szívesen látogatták, de a hazai arisztokraták és a vidéki földbirtokos nemesek is. Szökőkúttal, pálmákkal, kandeláberekkel díszített udvarán rendszeresen étkeztek a kor neves politikusai. Ekkor a Vadászkürt szálloda tulajdonosa Kommer Ferenc volt. Az épület 1945-ben telitalálatot kapott és leégett. Ezért teljesen le kellett bontani. A helyén 1987-ben készült el a monolit vasbeton vázszerkezetű többemeletes parkolóház, ahol lakások is vannak. képes levelezőlapon kerthelyiség, pálmákkal.

Court Yard

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject MKVM
subject vendéglátóipar
subject vendéglátás-történet
subject hotel
subject szálloda
subject kerthelyiség
Time and places
spatial reference Budapest V. kerület Türr István utca 5.
location of physical object Budapest
temporal reference 1908
Attributes
medium paper
extent 9 x 14 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_1971
registration number VIP_27_a_E_O-ZS