Fekete Sas Szálloda - képeslap, Magyaróvár, 1915

Szálloda a Fekete Sashoz

image
qualifiedcontent

A levelezőlap színezett képes oldalán, a magyaróvári Fő utca egyik részlete látható, a vármegyeházával, és a Fekete Sas szállóval, valamint az előttük álló Nepomuki Szent János emlékoszloppal. A 17. században épült fogadót, a 19. században alakították át kétemeletesre, ekkor kapta ma is megtekinthető eklektikus stílusú homlokzatát. A vármegyeház mellett álló, eredetileg Randhof néven működő uradalmi sörháznak és vendéglőnek otthont adó épületet, kezdetben a Jezsuita rend, majd a tulajdonjogot megvásárló város birtokolta. A történelmi múltat jelzi, hogy a hagyomány szerint állítólag Bethlen Gábor fejedelem is itt szállt meg 1619-ben. 1914-ben Bandl Imre vezette, a 12 szobás étteremmel rendelkező hotelt. A következő évtizedekben változatlan névvel, szállodaként üzemelt a privatizációig (az utca nevek persze változtak, a 80-as években még Lenin út 93. volt a címe). 1996-tól néhány évvel ezelőttig a Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kara kollégiumának adott otthont. Érdekességként megemlíthető, hogy a legrégebbi magyarországi étlap 1835-ből, a magyaróvári Fekete Sas-ból származik. A dátum a keltezés, illetve a postai bélyegző alapján.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject képes levelezőlap
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject vendéglátóhely
subject utcarészlet
subject szobor
subject hivatal
subject szálláshely
subject szálloda
subject turizmus
subject MKVM
subject postai futással
Creators, contributors
publisher Mosonvármegye könyvnyomdája
Time and places
place of publishing Magyaróvár
spatial reference Magyaróvár
spatial reference Fő utca 9.
spatial reference Moson vármegye
spatial reference Mosonmagyaróvár
spatial reference Győr-Moson-Sopron megye
location of physical object Budapest
temporal reference 1915.01.03.
temporal reference 1915 január 03
temporal reference 1910-es évek közepe
Attributes
medium paper
extent 9 x 14 cm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_2298
registration number VIP_27_b_E