Ruszwurm Cukrászda

image
qualifiedcontent

A Ruszwurmot Pest-Buda legrégebbi cukrászdájának tartják. A budai Várban, a Szentháromság utcában 1827-ben Schwabl Ferenc által nyitott kis üzletet, amelyet az alapító három évvel későbbi halála után az özvegyét feleségül vevő Richter Lénárd (József nádor udvari sütője) vezetett tovább. Elsőként készített linzer süteményt egyik törzsvendége, Linzer Rudolf főhadnagy tiszteletére. Richter Lénárd halála után segédje, Müller Antal folytatta az ipart, akinek lányát a cukrászdában inaskodó Ruszwurm Vilmos vette feleségül 1884-ben, aki vezette a boltot 1922-ig. Vezetése idején a népszerű műhely tovább virágzott, törzsközönségét és megrendelőit főnemesi családok, valamint budai polgárok adták. Ruszwurmot a hazai cukrászat egyik vezető egyéniségeként emlegették. Az üzlet kedvelt volt a két háború között is, amikor már Ruszwurm Vilmos korábbi segédje, Tóth Ferenc állt a bolt élén. A cukrászda az 1951-es államosítás után is megőrizte a Ruszwurm nevet. A rendszerváltás után a Szamos cukrászcsalád megvásárolta a nagy hagyományú intézményt. Az épület Budapest egyik nevezetessége, a berendezés védett műemlék. A látogatókat ma is a cseresznyefából készült, mahagóni berakású pult és az azóta kicserélt, de korhű ülőbútorok fogadják. Hazai és külföldi vendégek Napjainkban az üzlet az I. kerületi önkormányzat tulajdona, a bérlő a Szamos Marcipán érdekeltségébe tartozó cég.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject MKVM
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject cukrászda
Time and places
spatial reference Budapest I. kerület Szentháromság u. 7.
location of physical object Budapest
temporal reference 1940
Attributes
medium paper
extent 9 x 14 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_31395
registration number VIP_33_a_E