Buday György

text
qualifiedcontent

Gépelt levél autográf aláírással és javításokkal, keltezett; “Tudom, hogy a mai fiatalságnak milyen nehéz bekapcsolódnia a tényekbe, a reális munkába, s tudom, hogy az élet kívülről másként néz ki, s azt is tudom, hogy a “Rendszer”-nek (idézőjelben és nagybetűvel) legnagyobb és legkatasztrófálisabb hibája éppen az, hogy kétfelé osztja a világot. Mondottam már neked, hogy szerintem igen nagy baj az, hogy a hivatalos és a magángazdasági világ között kevés a kölcsönhatás, az ember és gondolatcsere, s ezzel a termékenyítő befolyások el vannak egymástól zárva. Kölcsönösen lenézi egymást ez a két magyar társadalom.” “Nem ismertem fiatal koromban kortársaimat, hiszen harmadik gimnázium után kiszakadtam az iskolából, de én tudom, hogy sohasem tudtam tanulni. Akkoriban még képtelenebb voltam arra, hogy kívülről betanuljak valamit, mint ma. Az én tanulásom mindig csak az olvasás volt, s valami egészen furcsa módon csináltam ezt is. Félek, hogy ez a mód az impresszionista-individualista ember módszere.”

Imre Kner's typewritten letter to György Buday, on the letterhead of 'Kner Printery' with signature and corrections dated in Gyoma in October 1936.

Title(s), language
language hungarian
language english
Subject, content, audience
subject levél
subject Buday György
subject Kner Imre levele Buday Györgyhöz
Time and places
spatial reference Gyoma
location of physical object Szeged
temporal reference 1936.10.25.
Attributes
medium paper
extent 21,2cm x 29,7cm
format PDF
Legal information
rightsholder Móra Ferenc Múzeum
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Móra Ferenc Múzeum
registration number 2002.38.41.