Gerbeaud Cukrászda
A Gerbeaud-ház Budapesten, az V. kerületi Vörösmarty tér 7-9. alatti épület. A budapesti Vörösmarty tér az V. kerületben, a Váci utca, a Deák Ferenc utca és a Vigadó utca találkozásánál, a Pesti Vigadó mögött elhelyezkedő patinás közterület, a város egyik leghíresebb tere. Többször hívták Gizella térnek, 1926-ban kapta meg a mai Vörösmarty tér nevet. Négyemeletes, több belsőudvaros, szecessziós-későeklektikus épület-pár, amely 1858-ban épült. Az építtető Eisele Antal szabómester és Lánczy Leó, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank vezetője volt. A tervező és építő pedig Gottgeb Antal építőmester és Pest város építőmestere, Hild József. A századforduló hangulatát őrző mai Gerbeaud Ház több egységre oszlik, a cukrászdán kívül étterem, sörház, és több rendezvényterem alkotja. A mai ház névadója, Gerbeaud Emil svájci származású cukrász 1884-ben költözött Magyarországra, ahová Kugler Henrik csábította, mivel nem volt utóda. Budapesten betársult Kugler önálló cukrászdájába, aki 1870-ben helyezte át üzletét a Gizella téri épület földszintjére. Behozta a francia mignont, amelyet "kuglerként" emlegetett a vevőközönség. 1884 őszén aztán Gerbeaud Emil át is vette Kuglertől a cukrászdát és „Gerbeaud - Kugler utóda” néven nevezte el üzletét. 1892-ben megvásárolta az épületet az akkori két tulajdonostól Eisele Antaltól és a Magyar Kereskedelmi Banktól. 1912-ben Fellner Sándor tervei alapján a három emeletre még egy negyediket is építtetett. A cukrászdában készített konyakos meggy és macskanyelv világhírűvé tette a Gerbeaud márkát. Gerbeaud Emil miután harminchét évig üzemeltette cukrászdáját, 1919-ben meghalt. A Gerbeaud Cukrászda Gerbeaud Emil halála után is nagyon sikeres maradt. A Vörösmarty téri Gerbeaud cukrászdát 1948-ban államosították és Vörösmarty Cukrászda nevet kapta. A világhírű „zserbó” szelet, azonban Gerbeaud Emil idejében még nem létezett. Az a Vörösmarty Cukrászda találmánya volt. A Vörösmarty Cukrászda is ápolta a hagyományokat és a cukrászmesterek generációról generációra adták át a szakmai tudást, így a „zserbó” megtartotta a világhírnevét. A Gerbeaud 1984-ben kapta vissza az eredeti nevét. A képen balra a Haas palota látható, amelyet a II. világháború után lebontottak.
Title(s), language | |
---|---|
language | hungarian |
Subject, content, audience | |
subject | MKVM |
subject | vendéglátás-történet |
subject | vendéglátóipar |
subject | cukrászda |
Creators, contributors | |
publisher | Klösz György |
Time and places | |
place of publishing | Budapest |
spatial reference | Budapest V. kerület Vörösmarty tér 7-8 |
location of physical object | MKVM |
temporal reference | 1900 |
Attributes | |
medium | paper |
extent | 11 x 15 cm |
colour image | black and white |
format | jpeg |
Legal information | |
rightsholder | MKVM |
access rights | research permit needed |
Source and data identifiers | |
source | Budapest |
registration number | VF_38930_1 |
registration number | VIP_33_a_E |