Hotel Continental

image
qualifiedcontent

Az 1820-as években a Hungária fürdő helyén állt telek tulajdonosa, Gamperl András selyemkereskedő kútásás közben ásványi sókban gazdag hideg vizet fedezett fel. 1827. május 23-án nyitotta meg a Gamperl-féle Vasfürdőt. Az 1838-as pesti árvíz azonban elmosta ezt az első épületet, s az újjáépült fürdőt az 1840-es évektől kezdték Hungária néven emlegetni a pestiek. Az 1920-as évekig a fürdő még a Wesselényi, a Nyár és a Klauzál utca által határolt hatalmas tömbből állt (a mai Dohány utca 42. és 46. szám alatti telkeken). 1890 körül a Nyár utca felőli szárnyat Novák Imre tervei szerint jelentősen átépítették, és kibővítették a korábban mindössze tizenöt káddal üzemelő fürdőházat. 1907-ben Ágoston Emil tervezte a 44. számú telken felépítendő impozáns, korszerű fürdőházat. 1910-ben adták át a többemeletes, bécsi szecessziós stílusú épületet, amelyben a korábban megszokott fürdőhelyiségek mellett egy úszóversenyek lebonyolítására is alkalmas, oszlopos úszócsarnok is helyet kapott. Az uszoda üvegkupolája mechanikusan mozgatható volt. Az 1920-as években a Hungária fürdő az Ingatlanbank tulajdonába került. A fürdő Nyár utcai szárnyában 1926-ban megnyitották a Continental szállót, a Klauzál utca felőli népfürdőt lebontották, és helyére 1929-ben Vágó László tervei alapján art deco stílusú, hatemeletes bérházat emeltek (ma Dohány utca 46.). A megmaradt szecessziós épületrészben Kamara mozgó néven filmszínházat nyitottak, amely az 1950-es évektől több, rövidebb ideig működő színháznak adta át a helyét. Itt tartotta előadásait a Bányász (később Honvéd) Színház, a Fővárosi Nagy Varieté, legvégül a Tarka Színpad 1963-ig. Az akkori kabaré legismertebb színészei léptek fel: Kabos László, Kellér Dezső, Feleki Kamil, Rátonyi Róbert. 1965-től a szomszédos Continental szálló használta az egyre elhagyottabb egykori Hungária fürdő néhány helyiségét, de miután 1970-ben a szálló bezárta kapuit, a fürdőépület is egyre elhagyatottabb lett. Az 1980-as évekre az épület állapota életveszélyessé vált, a fürdő belső terét díszítő csempéket és majolikákat elhordták, az üvegkupola megsemmisült. Az épületben hajléktalanok költöztek. 2002-re mindent elbontottak. 2010-re lett kész az ötemeletes 272 szobás Hotel Continental Zara. A Hegedüs Péter és Vékony Péter tervezte épületben mélygarázs és kitűnő étterem is van. A képeslapon piros színű 8 filléres bélyeg van.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject MKVM
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject hotel
subject szálloda
subject fürdő
Creators, contributors
publisher Áldor Dezső felvétele
Time and places
place of publishing Tolnai Műintézet Budapest
spatial reference Budapest VII. kerület Dohány utca 42-44.
location of physical object Budapest
temporal reference 1930
Attributes
medium paper
extent 9 x 14 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_28791
registration number VIP_27_a_E_A-D_Szálláshelyek