Angol Királynő Szálloda

image
qualifiedcontent

Az egykori Kemnitzer-kávéház épületét az 1838-as jeges árvíz után 1839-ben szállodává alakították. Az Angol Királynőhöz cégérezték az 1837-ben 17 évesen trónra lépő Viktória angol királynőről elnevezve. Bérlője Bartl János volt. Udvarát kertté alakították, első emeletén előkelőségek látogatta szalon volt. 1849 májusában az osztrák császári csapatok – a Vár ostromát megbosszulandó – rommá lőtték. 1850-51-ben az Angol Királynő Szállót Hild József tervei alapján újjáépült. A tornácos, oszlopos homlokzat nézett a Duna felé. Fehérfalú lépcsőházában vörös márvány lépcsők voltak aranyozott farácsokkal, barokk, rokokó és biedermeier bútorait jobbára angol mesterektől szerezték be. Az udvaron szökőkút volt, a konyhában kút, az emeleteken pedig hat márványkút. Deák Ferenc 1854-ben költözött a Szállóba, és itt lakott politikai pályafutásának legaktívabb 15 évében 1869-ig. Deák Ferenc a "haza bölcse" a második emeleten lakott két szobában. Az egyik szoba sarkában gyalupad volt rengeteg szerszámmal, mert pihenésképpen Deák szívesen foglalkozott fafaragással. Egyedül lakott (soha nem nősült meg, gyerekei nem születtek) aranyhalaival, egy rigóval és egy kanárival. Ha nem az étteremben evett, egyszerű helyekről hozatta az ételt, legszívesebben paradicsomos csirkét és főzeléket. Inasa, szobalánya nem volt. Deák Ferenc a Szállodában fogadta a vendégeit, politikusokat, főnemeseket és bonyolították az 1867-es Kiegyezés tárgyalásait. Osztrák részről Friedrich Ferdinand von Beust grófot is fogadta. Kiterjedt levelezést folytatott és vezércikkeket írt: Húsvéti cikk. Számos külföldi uralkodó is itt szállt meg. A konyhát Schalek Lipót vendéglős vezette. Az Angol KIrálynő Szállót 1916-ban bezárták. A vendégek egy része, akik lakosztályt béreltek, megvásárolták szobáik berendezését. Deák Ferenc bútorai a Nemzeti Múzeumba kerültek. Az épület a Pénzintézeti Központ tulajdonába került. 1940-ben lebontották. A helyén épült fel 1950-1952 között az UVATERV székház Fodor Lajos és Nyiri István tervei alapján, magyar avantgard stílusban. Az Angol Királynő Szálloda kávéháza.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject MKVM
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject hotel
subject étterem
subject kávéház
Time and places
spatial reference Budapest V. kerület Deák Ferenc utca 1.
location of physical object Budapest
temporal reference 1898
Attributes
medium paper
extent 13 x 18 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_41632
registration number VIP_27_a_E_A-D_Szálláshelyek