Hotel Fiume Szálló Budapest

image
qualifiedcontent

Gróf Széchenyi Ödön ( török császári pasa, Széchenyi István ifjabb fia. Az állami tűzoltóság megszervezője, irányítója Magyarországon és Törökországban. Kizárólag vízi úton elsőként jutott el hazánkból Párizsba. A közlekedés szinte minden ágával foglalkozott. Hajóstiszti végzettsége volt.)1868-1870 között Varásdy Lipót tervei alapján egy négyszintes szállodát építtetett fel a budai Duna-parti korzó egyik üres telekére, közel a Budai Várhoz és a Várbazárhoz. A hotel építőköveit Drasche Henrik téglagyára szolgáltatta. Eleinte Széchenyi nevet viselte. A népszerű szálló mind a 48 szobáját szecessziós mintájú kályhákkal szerelték fel. 1902-ben Reiprecht Alajos szálloda új tulajdonosa itt komponálta meg a budapesti nemzetközi szállodakongresszus indulóját. A hotelt 1910-ben először Corsóra, majd pedig Fiuméra nevezték át. A Hotel Fiume Szálló az egész házsorral együtt a második világháborúban elpusztult. A romjait 1946-1948 között véglegesen elbontották.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject MKVM
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject hotel
subject szálloda
Creators, contributors
publisher Gárdony és Fenyvesi képeslevelezőlap-kiadóvállalat
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Budapest I. kerület Lánchíd utca
location of physical object Budapest
temporal reference 1942
Attributes
medium paper
extent 9 x 14 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_31869
registration number VIP_27_a_E_E-G_Szálláshelyek