Európa Szálló
A Széchenyi István tér Budapest V. kerületében, a Lánchíd pesti lábánál fekszik, a Duna-parti világörökségi helyszín része. Többször hívták Ferenc József térnek. Majd 2011. május 5-ig Roosevelt térnek, Franklin D. Rooseveltre emlékezve. Itt található a Magyar Tudományos Akadémia épülete. A téren állt az Európa Szálló (1830-tól 1962-ig), amelyet az Ullmann- és a Wieser-házból alakítottak ki. Az Ullmann Móric házat Széchenyi István is bérelte. A Weiser malomtulajdonos házát Hild József tervezte. A szállodává alakított épületekben bálokat, hangversenyeket rendeztek, a díszterme egyedülálló volt akkoriban. Az 1867-es koronázásra érkező európai arisztokraták is itt laktak. 1873-ban a Walesi herceg is eljött bálozni. A kávéházában a politizálás mellett liszttőzsde is működött. Az 1880-as években tönkrement és lakóház, majd rendőrségi épület lett. A második világháborúban találatot kapott és romba dőlt. Az 1960-as évek végén teljesen lebontották. A helyére az 1980-ban átadott "Spenótház" került. A Középülettervező Vállalat (rövidítve: KÖZTI) által tervezett spenót zöld színű épület a tervezésének idejében úttörőnek számító konstrukciós és gépészeti megoldásokat tartalmazott. Magyarországon itt használtak először teljes egészében acélzsaluzatot és fej nélküli gombafödémet. Az irodaház szabadon áthelyezhető válaszfalakkal épült. A "Spenótház" volt az első teljesen légkondicionált épület hazánkban. 2002-től jelentősen átépítették, 2006-ban adták át a régire már egyáltalán nem emlékeztető formában.
| Title(s), language | |
|---|---|
| language | hungarian |
| Subject, content, audience | |
| subject | MKVM |
| subject | vendéglátás-történet |
| subject | vendéglátóipar |
| subject | hotel |
| subject | szálloda |
| Time and places | |
| spatial reference | Budapest V. kerület Széchenyi István tér 7-8. |
| location of physical object | Budapest |
| temporal reference | 1860-as évek |
| Attributes | |
| medium | paper |
| extent | 13 x 18 cm |
| colour image | black and white |
| format | jpeg |
| Legal information | |
| rightsholder | MKVM |
| access rights | research permit needed |
| Source and data identifiers | |
| source | MKVM |
| registration number | VF_13184 |
| registration number | VIP_27_a_E_E-G_Szálláshelyek |