Budapest Császár Gyógyfürdő és Szálloda
A korai, csak nyári használatra alkalmas „dunafürdők” után az első téli-nyári, azaz épített uszoda 1896-ban a Rudas volt, majd közvetlenül utána második a Császár-uszoda („Csaszi”). A főként gyógyászati felhasználású Császár-fürdő mellett létesült a nyitott férfi medence és 1920-ban már a termálvizes, fedett női medence is. Átalakítással 1926-ban építik meg az ötven méteres nyitott versenymedencét, éppen az utolsó pillanatokban ahhoz, hogy az első európai uszóbajnokságot megrendezhessük. A lépcsőzetes napozó a versenyek lelátójaként szolgált, ma már nem létezik. Ekkortájt a létesítmény hivatalos neve: stranduszoda. 1969-76 között a szomszédos lebombázott ház telkével bővítve a területet, fedett-nyitható tetős medencével bővül (és lesz: Császár-Komjádi Sportuszoda). A sportrendezvényeken 1800 fő befogadására alkalmas létesítmény terveit az ALUTERV Alumíniumipari Tervező Vállalat készítette el 1968 és 1969 között. A tervezők: Kelecsényi Zoltán vezető tervező és dr. Fernezelyi Sándorné született Preisich Katalin építész, a konstruktőr, szerkezettervező mérnök dr. Fernezelyi Sándor vezető statikus tervező voltak. Jellegzetessége a 40 méter fesztávolságú nyitható tetőszerkezet. A már a török korban közkedvelt Császár fürdő jelenleg is látható. Azonban már korábban is szükség lehetett a fürdőt hosszabb kúrára látogatók elszállásolására, azért épült 1820 körül az egyszerű harmóniájával gyönyörű klasszicista Császárfürdő szálloda a Frankel Leó út (akkor Hauptstrasse, azaz Főutca) túlsó, domb felőli oldalán. A Hild József által tervezett épületei az 1841-44 közötti időből származnak. Ezekhez csatlakozik a fürdőnek az a Frankel Leó utcai szárnya, ami 1860-ban épült, és napjainkban Császár Szálló néven működik.
Title(s), language | |
---|---|
has version | VF_36218_1 |
language | hungarian |
Subject, content, audience | |
subject | MKVM |
subject | vendéglátás-történet |
subject | vendéglátóipar |
subject | hotel |
subject | szálloda |
subject | férfi úszó-fürdő |
Creators, contributors | |
publisher | Dr. Gulácsy Zsigmond: Budapest fürdői 57. oldal |
Time and places | |
place of publishing | Budapest 1891 |
spatial reference | Budapest II. kerület Frankel Leó út 50-52. |
location of physical object | Budapest |
temporal reference | 1891 |
Attributes | |
medium | paper |
extent | 13 x 18 cm |
colour image | black and white |
format | jpeg |
Legal information | |
rightsholder | MKVM |
access rights | research permit needed |
Source and data identifiers | |
source | MKVM |
registration number | VF_36218 |
registration number | VIP_27_a_E_E-G_Szálláshelyek |