Magyar kőris

Debrecen Város természeti emlékei

image

Kora: 90-100 év. Magassága: 20-22 m. Törzskerülete: 305 cm. 1993 óta védett. Elhelyezkedés: Debrecen, Bem tér 18/a. Valószínű, hogy a régi Füvészkertből származik a közelében álló magas kőrissel egyetemben. A magyar kőris a KLTE Fizikai Tanszékének főépülete előtt, attól 5 méter távolságra áll. A termőhelyi tényezők változása a kőris egészségi állapotán egyértelműen lemérhető. A környezeti klíma, a talajtani adottságok, illetve a hidrológiai viszonyok romlása a gépjármű forgalom növekedésére, valamint az épített környezet változásaira vezethető vissza. A fa lombkoronája viszonylag ép, korának megfelelő egészségi állapotú, viszont a kőris helyenként csúcsszáradás jeleit mutatja. A korona felső harmadában kisebb ágelhalás, pusztulás nyomait figyelhetjük meg. A két kőris koronaformáját jelentősen módosítja (egymástól való tőtávolságuk kb. 4,5m) az optimális tőtávolság hiánya, mely ideális esetben minimum 10-15 méter lenne. Ez a deformitás főleg a baloldalon álló magyar kőris lombkoronáját érinti. A másik egyedhez képest ez a fa kevésbé lombos, de ennek ellenére nincs rosszabb egészségi állapotban. A fa kondíciója ugyan romlik, de korához képest még így is aránylag egészséges, jó állapotú.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject természeti emlék
subject Fraxinus angustifolia subsp. Pannonica
Creators, contributors
creator Varga József, fotó
Time and places
spatial reference Debrecen
location of physical object Debrecen, Bem tér 18/a
temporal reference 20. század
Attributes
medium other data storage device (e.g. USB flash drive)
extent 604*453 pixel
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder Varga József
Source and data identifiers
source Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata