Erzsébet Szálloda - képeslap, Paks, 1928

korábbi Zöldfa vendéglő

később Béke szálloda és étterem

image
qualifiedcontent

A levelezőlap képes oldalán, a paksi Erzsébet nagyszálló látható. Az utcai bejárat két oldalán, kisebb üzletek láthatóak a földszinten. Balra Tumpek József boltja. A klasszicista stílusú épületet 1844-ben építették a korábbi Zöldfa vendéglő helyére. Belső kialakítása, a szálláshely funkció mellett nagyobb rendezvények megtartását is lehetővé tette, így bálok, koncertek (bálterme 175 m²) rendszeres helyszíneként szerepelt. A 20. század első feléig kaszinóként is üzemelt. A város 1910-ben vásárolta meg, ezt követően különböző bérlők üzemeltették az államosításig. 1914-ben Bálint Lajos vezette, az akkor 8 szobás, étteremmel és kávéházzal rendelkező hotelt. Egy későbbi 1924-es címtárban is még az ő nevét olvashatjuk. Továbbiakban először Demus Zoltán, majd Baumann Gáspár vendéglősök vezették. A második világháborút követő államosítás után, Béke néven működött az 1950-es évek elején (Lenin tér 2.) a Tolna Megyei Vendéglátóipari Vállalat kezelésében. Emeletén átmenetileg bútorraktár, ifjúsági központ, majd a város képtára kapott helyet, annak 2007-es elköltözéséig. Földszintjén az idők során lakástextil bolt, cukrászda, étterem majd a végleg elvesztve vendéglátó funkcióját az iskolákat ellátó központi konyha üzemelt. A timpanonos főhomlokzat nyugati sarkán pedig a Tourinform helyi irodája működött. Napjainkban, ismét régi fényében tündökölve szállodaként működik, Erzsébet Nagy Szálloda néven, a jelen kornak megfelelő új szolgáltatásokkal mint konferencia és wellness hotel (2017). A dátum, a postai bélyegző alapján.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject képes levelezőlap
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject vendéglátóhely
subject utcai front
subject üzletkép
subject kereskedelemtörténet
subject szálláshely
subject szálloda
subject turizmus
subject MKVM
subject postai futással
Creators, contributors
publisher Rosenbaum Miksa M., könyvnyomda, könyv-, papír- és írószerkereskedés kiadása
Time and places
spatial reference Paks
spatial reference Szent István tér 2.
spatial reference Tolna megye
location of physical object Budapest
temporal reference 1928.08.13.
temporal reference 1928 augusztus 13
temporal reference 1920-as évek vége
Attributes
medium paper
extent 9 x 14 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_16_125
registration number VIP_27_b_E_P_Z