Weisz Szálloda - képeslap, Pancsova, 1900
későbbi Grand Hotel Kontilovics
A levelezőlap képes oldalán, az egykori Weisz szálló saroképülete és a pancsovai Népkert részletei láthatóak három kisebb fotón. Az épületet az egykori piactér és a mai Sokača utca találkozásánál emelték katonai használatra, a tisztek elszállásolása céljából a 19. század első felében. 1872 után a katonai körzetek átszervezését követően, a hadsereg eladta az épületet, új tulajdonosa Weisz Henrik pedig szállóvá alakította át, és magáról Weisz (Weiss) Hotelnek nevezte el. A szállóhoz télikert is tartozott. Néhány év múlva új tulajdonosa, Kontilovics (Konilović) Emil saját nevére keresztelte át, ekkortól viselte Kontilovics nagyszálló nevet. 1914-ben Haas Vilmos vezette az akkor 30 szobás, étteremmel és kávéházzal rendelkező hotelt. A két világháború között előbb Nagy Szerbia (Velika Srbija), majd Esplanada lett a neve. A második világháborút követően államosították és Szabadság Hotelnek (Hotel Sloboda) nevezték el. A Népkert története, szintén az 1820-as években vette kezdetét. Mihovil Mihaljević tábornok kezdeményezésére hozták létre ezt a városszéli parkot 1829-ben, - a kor divatjának megfelelően - a település délkeleti részén, nyugat-európai példákat követve. A park területe szolgált helyszínéül, az itt megtartott 1905-ös nemzetközi mezőgazdasági és ipari kiállításnak, melynek látogatottsága meghaladta a százezres nagyságrendet (a város lakossága ekkortájt körülbelül 15 000 főt számlált). A kiállításra emelt építmények közül csak a zenepavilon maradt meg, melyet végül az 1960-as években bontottak el. Helyén évtizedekig egy szökőkút állt, de a park 2000-es évek végi felújítását követően a pavilon helyreállítva újra megtekinthető. A dátum, a keltezés alapján.
Title(s), language | |
---|---|
language | hungarian |
Subject, content, audience | |
subject | képes levelezőlap |
subject | vendéglátás-történet |
subject | vendéglátóipar |
subject | vendéglátóhely |
subject | utcai front |
subject | park |
subject | kiállítás |
subject | szálláshely |
subject | szálloda |
subject | turizmus |
subject | MKVM |
subject | postai futással |
Time and places | |
spatial reference | Pancsova |
spatial reference | Sándor utca 1. |
spatial reference | Torontál vármegye |
spatial reference | Magyar Királyság |
spatial reference | Osztrák-Magyar Monarchia |
spatial reference | Szerbia |
spatial reference | Pančevo |
spatial reference | Trg Kralja Petra I 4 |
spatial reference | I. Péter király tér 4 |
location of physical object | Budapest |
temporal reference | 1900.09.09. |
temporal reference | 1900 szeptember 09 |
temporal reference | 1900-as évek eleje |
Attributes | |
medium | paper |
extent | 9 x 14 cm |
colour image | polychrome |
format | jpeg |
Legal information | |
rightsholder | MKVM |
access rights | research permit needed |
Source and data identifiers | |
source | MKVM |
registration number | VF_19096 |
registration number | VIP_27_b_E_P_Z |