Hotel Gellért

image
qualifiedcontent

A Gellért Szálló és Gyógyfürdő a kezdetektől napjainkig 1894-ben kezdődött el a Ferenc József – ma Szabadság-híd építése, ezzel együtt a Gellért tér rendezése. A Szent Gellért Szálló és Gyógyfürdő építését 1911-ben kezdték el, azonban az első világháború késleltette a munkákat. A század eleji palota-szállók elegáns, szecessziós stílusában megépített szállót 1918 szeptemberében nyitották meg. Akkoriban a Szabadság-híd budai hídfője egyben forgalmas hajó és hidroplán repülőgép kikötője is volt. A több évtizedes hagyományokkal rendelkező, patinás hotel ma is Budapest egyik színfoltja. Az épületet Hegedűs Ármin, Sebestyén Artúr és Sterk Izidor tervezte, akikre Lechner Ödön munkái voltak nagy hatással. A szálloda jellegzetes portálja fölött Gárdos Aladár reliefcsoportjai sorakoznak, míg a Fürdő főbejáratát Róna József nagyszabású gyógyulást jelképező szobrai díszítik. A négyemeletes szálloda a megnyitáskor összesen 176 szobából állt. A lakosztályokat vezetékes, termálvizet és szénsavas vizet is szolgáltató fürdőszobákkal látták el. Röviddel a Szent Gellért Szálló és Gyógyfürdő – férfi és női termálfürdő – átadása után, 1918. október 31-én kitört az őszirózsás forradalom, és 1919 végéig a szállodát katonai célokra vették igénybe. A politikai és társadalmi helyzet normalizálódása a Hotelt és Fürdőt visszaadta eredeti rendeltetésének, újra megnyithatta kapuit a polgári lakosság számára. A két világháború között a szálloda pazar belső tereivel, teraszaival és medencéivel hamar a budapesti társasági élet központjává vált. Már 1921. október 1-jén Budapesten tartották a szállodások nemzetközi kongresszusát. A szálloda vendégkönyvébe világhírességek írták be nevüket. A magyar kormányzó és a mindenkori magyar kormány tagjai mellett Európa királyi házainak főhercegei és főhercegnői, polgármesterek, maharadzsák, költők, művészek és milliomosok laktak a szállodában. 1927-ben, Sebestyén Artúr tervei alapján elkészült a hullámfürdő, és ekkor adták át a 60 új szobát is. A hullámfürdő az eredeti hullámberendezéssel a mai napig kellemes hullámokat vet a fürdőzők nagy örömére. 1933-ban a szálló télikertjében átalakításba kezdtek, egy évvel később megnyitásra került a pezsgőfürdő is. A szálloda éttermeit már a kezdetektől a főváros jeles szakembereinek adták bérbe. 1927-től Gundel Károlynak ítélték oda a bérleti jogokat. Tevékenységüknek, melyet húsz éven át gyakoroltak, nagy része volt abban, hogy a Gellért Szálló felzárkózott a világ grand hoteljeinek sorába, és előkelő rendezvényei Európa-szerte újságcikkek témái lettek. Itt született meg Gundel Károly három híres étele is: a fogas Rothermere, a bakonyi gomba és a pittsburgi borjúborda. Sajnos a II. világháború jelentős sebeket ejtett a szálloda épületén, a dunai oldal teljesen, a hegyoldali rész részlegesen kiégett. Az újjáépítés 1946-ban kezdődött a hegyoldali részen, majd 1957-ben elkezdődött a dunai rész rekonstrukciója is. 1960-ban alakították át a mai képükre a Duna termet, a Márvány termet, a Gobelin termet és a Tea Szalont, valamint az Eszpresszót. Újra világhírű vendégeket fogadott a Szálloda, és a lista szinte végtelen. Yehudi Menuhin hegedűművész a második világháború után az első híres szállóvendég volt, aki a Gellért vendégszeretetét többször is élvezhette. Államférfiak, politikusok, osztrák kancellárok, Pachlavi iráni sah és családja, a nepáli király, a dalai láma, Casarolli bíboros vatikáni államtitkár, Heisenberg Nobel-díjas tudós, Sabin amerikai tudós, világhírű filmszínészek, zeneművész, valamint sokan mások... Az 1970-es évekig a Gellért Szálloda reprezentálta a magyar idegenforgalom élvonalát. Ezekben az évtizedekben a szálloda szakemberek nevelésében is az élen járt és számos olyan szállodai és éttermi szolgáltatást is bevezetett, mely úttörőnek számított a háború utáni Magyarországon. A Gellértben fizethetett először a vendég saját országának valutájával. Itt lépett először szolgálatba az első reptéri transzfer kocsi és először került minibár a vendégek szobáiban. A Gellért Szálloda Söröző Étterme alkalmazta először a svájci tányérszervizt. A szállodában két desszertkülönlegesség is híressé vált, az egyik a száraz gyümölcsökben bővelkedő Posztobányi Puding (Gellért puding), valamint a gazdag csokoládékrémmel töltött Gellért tekercs. Ez utóbbi titkos receptjét már sokan próbálták utánozni, de az igazi még mindig a Szállodában kóstolható meg. A jelenlegi Gellért Szállodában 234 szoba áll a vendégek rendelkezésére, ebből 13 lakosztály, 38 superior kétágyas, 94 standard kétágyas, 49 egyágyas fürdőszobás és 40 egyágyas zuhanyzós szoba. A szobák részben a szálloda Duna-parti főhomlokzatán helyezkednek el, balkonnal és szép dunai kilátással rendelkeznek. A szálloda és gyógyfürdő üzemeltetését ma két külön cég látja el, a Szálloda a Danubius Zrt. tulajdonában van. A Danubius Hotels Classic Collection brand tagja, amely az egyedülálló környezet és az elsőrangú kiszolgálás biztosítéka. A fürdőt, az uszodát és a gyógyászatot a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. üzemelteti, mely nemrég fejezte be a páratlan szépségben megmaradt fürdő rekonstrukcióját. A szabadtéri hullámfürdő és a hullám-terasz termálvizű medencével is kiegészült. (www.danubiushotels.com A Gellért története: Gellért-hegy, Gellért szálló és gyógyfürdő) Épül a szálloda. A képen jobbra a Kelenhegyi út még nincs kész.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject MKVM
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject hotel
subject szálloda
subject építkezés
subject alapozás
subject fa állvány
Time and places
spatial reference Budapest XI. kerület Szent Gellért tér 1.
location of physical object Budapest
temporal reference 1910-es évek
Attributes
medium paper
extent 17 x 23 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_33478_5
registration number VIP_27_a_E_E-G_Szálláshelyek