Angol Királynő Szálloda

image
qualifiedcontent

Debrecen egyik legpatinásabb épületegyüttese a Kossuth utcán található, a Csokonai Színházzal szemben. Ott működött a közkedvelt Angol Királynő Szálló. Az eklektikus stílusú palotát Gerzon János építtette 1890-ben, mégpedig Horváth János építőmester tervei alapján. Debrecen legjobb hoteljei közé tartozott. Egyike volt azon keveseknek, amit katona-tiszteknek is engedélyeztek. Az „Angolnak” az éttermi és a kávéházi szolgáltatásai is nagy népszerűségnek örvendtek. Bunda nevű éttermét főként a monarchia előkelőbb huszártisztjei látogatták, és természetesen a városi teátrum színészei is törzshelyüknek tekintették. Rajtuk kívül újságírók is szívesen időztek a fejedelmien díszes teremben – köztük Ady Endre is. A Második Világháború után az épületben működött a híres Színészklub. Jelenleg éttermek, söröző és kisebb üzletek vannak az épületben. A Bunda Terem az egykori Angol Királynő szálloda egyik nevezetes része volt. Az éttermet 1929-ben magyaros stílusban alakították át. Az ablakokat és a falakon látható freskókat Haranghy Jenő festőművész készítette, aki Debrecenben született. Haranghy Jenőnek számos alkotása van a szülővárosában. Az ő nevéhez fűződik az egyik debreceni Ravatalozó, a Veres templom, az Egyetemi templom díszítése (üvegalakok és freskók), és ő festette a most 125 éves evangélikus templom oltárképét is. 1942-ben az OTI vette meg a házat, és a Bunda Terem berendezése és az iparművészeti alkotásoknak egyszerűen nyoma veszett. További sorsuk ismeretlen. Egyes források szerint a berendezés egy része (bútorok) a hortobágyi csárdába került.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject MKVM
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject hotel
subject szálloda
subject festmény
Creators, contributors
publisher Tiszántúli Könyv és Lapkiadó r.t.
Time and places
place of publishing Debrecen
spatial reference Debrecen Kossuth utca 21.
location of physical object Budapest
temporal reference 1930-as évek
Attributes
medium paper
extent 11 x 16 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_2012_44_2
registration number VIP_27_b_E_Nagyalakú_Balatonfüred-Debrecen_Szálláshely