Mátrai Gyógyintézet

image
qualifiedcontent

Csonka László, az Első Magyar Magas- és Mélyépítési Rt. tulajdonosa 1927-ben elnyerte a Mátraházán épülő tüdőszanatórium építési jogát, és - Miskolczy László tervei alapján - rövid időn belül megépítette az ország legmodernebb szállodáját az ország legmagasabb pontján, megteremtve a 150 ágyasra tervezett létesítmény infrastruktúráját. Biztosította az energia-, csatorna-, telefonszolgáltatásokat, valamint Mátraházáról megépítette a Kékestetőre vezető 5 km utat. A szállodát 1932-ben nyitották meg 150 ággyal, mely egyben az ország első gyógyszállója volt. A gyógyszálló elnevezést tulajdonosa, Csonka László tudatosan alkalmazta és vezette be elsőként Magyarországon. Törekedett is arra, hogy a nyújtott szolgáltatások megfeleljenek a kritériumoknak, magas szintű orvosi és egészségügyi felügyeletet biztosított a szálloda vendégeinek. A terápiát teljes egészében a természet adta klimatikus viszonyokra építette. Az évek során gyakran bővítették újabb és újabb részekkel. Jelentős tudományos-szakmai munka helyszíne. Ma Mátrai Gyógyintézet néven működik és várja a gyógyulni vágyókat.(matrahegy.hu)

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject MKVM
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject szálloda
subject hotel
subject gyógyszálló
subject régi autók
Time and places
spatial reference Mátraháza/Kékestető Mohos út 28
location of physical object Budapest
temporal reference 1930-as évek
Attributes
medium paper
extent 18 x 24 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_37400
registration number VIP_27_b_E_Nagyalakú_Balatonfüred-Debrecen_Szálláshely