Haiden Herman vendéglője

image
qualifiedcontent

Óbuda Budapest városrésze a III. kerületben. A jelenlegi városrész területe az egykori, Budával és Pesttel 1873-ban Budapest néven egyesített Óbuda városának csak egy kis részét foglalja magába. Óbuda híres vendéglátásának alapját a római korig visszanyúló szőlő- és borkultúra teremtette meg. Aquincum katonái már kétezer évvel ezelőtt csapszékekben, fogadókban és tavernákban (bormérések) koccintottak Bacchus tiszteletére. A rómaiak a mai Dunántúl területén kialakított Alsó-Pannonia tartományuk északkeleti központját, Aquincumot e térségben alakították ki. A katonai tábort Óbuda területén létesítették, míg a kapcsolódó polgári város ettől északra, Aquincum városrész területén volt. A katonai amfiteátrumot a honfoglalás után valószínűleg Árpád fejedelem vezértársa, Kurszán használta. A török uralom megszűnése utáni újratelepülés során a település számos barokk épülettel gazdagodott. Ekkor alakult ki a keskeny, kanyargós utcákból álló településszerkezet vendéglőkkel, kiskocsmákkal, éttermekkel, kávémérésekkel és kerthelyiségekkel. Azonban a jellegzetes óbudai egy-kétemeletes házakból nagyon sok megsemmisült a Második Világháborúban. Azt követően is többet lebontottak "településrendezés" és a panel lakótelepek építése miatt. Mára csak néhány utca őrzi az eredeti Óbuda emlékét és hangulatát. A képen látható épületek felújítva, változatlan formában ma is állnak.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject MKVM
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject vendéglő
subject régi ház
Time and places
spatial reference Budapest III. kerület Lajos utca 100.
location of physical object Budapest
temporal reference 1988
Attributes
medium paper
extent 9 x 14 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_36046
registration number VIP_28_a_E_O-ZS