Rákospalota Lerch vendéglő

image
qualifiedcontent

Rákospalota egyike az 1950-ben Budapesthez csatolt megyei városoknak, ma Budapest városrésze a XV. kerületben. A mai városrész és az egykori város nem ugyanazt a területet jelenti, mivel 1950 előtt Rákospalotához tartozott Istvántelek, 1909 előtt Pestújhely, 1920 és '30 között több, most a IV. kerülethez tartozó rész (többek között Káposztásmegyer is), valamint az 1970-es évek elején épített Újpalota területét is innen hasították ki. A mai Rákospalota városrész határai: A Budapest–Vác–Szob-vasútvonal a rákospalotai körvasúti elágazástól (Rákosrendező) egészen Budapest határáig – Budapest közigazgatási határa a Rákospalotai határútig – Szentmihályi út – Bánkút utca – Mézeskalács tér északkeleti oldala – Őrjárat utca – Adria utca – Árvavár utca – rákospalotai körvasút egészen a körvasúti elágazásig (Rákosrendező). A Nyír-Palota név először 1281-ban jelent meg oklevélben. A török időkben a környék több települése is lakatlanná vált, de Palota fennmaradt. Gyakran változtak a környék földesurai. A lakosok a tagosítás befejezése után, 1861-ben megváltották magukat gróf Károlyi Istvántól. Az addigi község 1923. június 30-tól rendezett tanácsú várossá alakult. Számos más főváros környéki településsel együtt 1950. január 1-jével csatolták Budapesthez Rákospalota megyei várost és Pestújhely nagyközséget,[6] amelyekből a XV. kerület létrejött. Ugyanakkor az addig Rákospalotához tartozó Istvántelek az Újpestből alakult IV. kerület része lett. Érdemes megfigyelni, hogy az utak még nem rendelkeznek szilárd burkolattal.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject MKVM
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject utcakép
subject étterem
Time and places
spatial reference Budapest XV. kerület Rákospalota
location of physical object Budapest
temporal reference 1910-es évek
Attributes
medium paper
extent 13 x 8 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_32379
registration number VIP_28_a_E_O-ZS