Ifj Suhajda György vendéglője és éttermei

image
qualifiedcontent

A Dohány utca sarkán (Dohány u. 38.) álló háromemeletes korai historizáló bérház 1880 körül épült. Tervezője Hofhauser Elek, kivitelezője Dénes Zsigmond mérnök. A tulajdonosai sokáig az Altschul-család tagjai közül kerültek ki. Sok politikus, ügyvéd és ismert szakember lakott a házban. A ház, számos eredeti részlettel bír, úgymint a sarokerkélyek, az üzletportálok vasráccsal, a faragott, kétszárnyú kapu, az igényes lépcsőházban található öntöttvas posztamens, mozaikpadló, és az udvarban kút. A ház földszintjén működött előbb a Méhkas vendéglő, ezt 1924-ben ifj. Suhajda György vette át, a helyiség neve is megváltozott, ekkor lett Suhajda vendéglő. Az 1970-es évek elején pedig már a Diófa étterem várta a vendégeket ugyanezen a helyen. A ház előtt a járdán egy botlatókő (stolperstein) látható Fischer Sándor (1914-1942) emlékére, egykori lakhelye bejárata előtt. A botlatóköveket Gunter Demnig német szobrászművésznek a nemzetiszocializmus áldozatai előtt tisztelgő akciósorozata keretén belül helyezték el. A sarokház Nagydiófa utcai falán – a kaputól jobbra – 2013-ban helyezték el dr. Ferenczi Sándor (1873-1933) emléktábláját, aki 1919 és 1930 között a házban étt. Ezt megelőzően – 1905 és 1916 között – a magyar pszichoanalitikus iskola megteremtője az Erzsébet körút 54. szám alatti bérházban lakott és rendelt, de emléktáblát csak itt állítottak neki. A képen kívülről látszik az étterem. Az utca és a járda is macskaköves.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject MKVM
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject étterem
subject vendéglő
subject utcai kép
Time and places
spatial reference Budapest VII. kerület Dohány utca 38.
location of physical object Budapest
temporal reference 1930-as évek
Attributes
medium paper
extent 9 x 14 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_30743
registration number VIP_28_a_E_O-ZS