Újpest Hajóállomási vendéglő

image
qualifiedcontent

A folyóparton épült, a Duna Gőzhajózási Társaság újpesti személy-hajóállomása mellett (az ipari kikötő és a hajógyárak a hídtól északra voltak). Az „északi vasúti összekötő híd” város felé eső tövében volt a kikötő, mellette a parton pedig a vendéglő – alig 2-300 méterre az ekkor még nem létező Illik halászcsárdától. Kedvelt kirándulóhellyé vált Újpest, mivel a Széchenyi által 1840 utáni években kezdeményezett hajóállomás rendszeres járatot biztosított a Vigadó tértől. Másrészt a lóvasút is kijárt idáig a Kálvin tértől – igaz mindkét jármű elég hosszadalmas utazást jelentett akkoriban. Ettől azonban az utasok sokkal szomjasabbak és éhesebbek lettek. A vendéglőst sajnos nem ismerjük, az éttermet valószínűleg a DDSG tartotta fenn és bérlőkkel üzemeltette. A hangulatot azonban igen, hiszen a bemutatott képeken is látszik a vendégek polgári öltözete, a pincérek és a személyzet eleganciája, valamint az, hogy a kerthelyiség szinte „belenyúlt a Dunába”. A kert végéből indult a kikötő-híd, melyen a vendégek a hajókról a partra léphettek, illetve a kerítés tövében volt a kikötő-stéget kitámasztó egyik hatalmas dock-rúd is. A Népsziget Budapest városrésze a IV. és a XIII. kerületben, nevezik még Újpesti-szigetnek vagy Szúnyog-szigetnek is. Mintegy 2 km hosszú, sziget az Újpesti vasúti híd két oldalán. A Duna folyam egyik szigete volt, ma félsziget. Minden oldalról a Duna határolja, kivéve a Zsilip utcát. Az ipari létesítmények mellett a kikapcsolódás is fontos részét képezte egykor a Népsziget-programnak: a nyugati oldalon, a hajózást segítő kőépítmények mellett szabadstrand működött. Sok vállalat ide telepítette az üdülőjét. Mára az épületek nagy része elhagyatott és üres a terület rendezetlen. (www.melyenszanto.blog.hu/2016/03/05/kertvendeglok_mar_ujpest_sem_a_regi)

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject MKVM
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject vendéglő
subject étterem
subject halászcsárda
Creators, contributors
publisher Selley Károly fényképész kiadása
Time and places
place of publishing Újpest Árpád út 50.
spatial reference Budapest Népsziget
location of physical object Budapest
temporal reference 1920-as évek
Attributes
medium paper
extent 9 x 14 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
registration number VF_10943
registration number VIP_28_a_E_O-ZS