Magyar király Szálloda - képeslap, Székesfehérvár, 1938

későbbi Velence szálloda

image
qualifiedcontent

A levelezőlap képes oldalán, öt kisebb fotón Székesfehérvár részletei láthatóak. Balra, felül a székesfehérvári püspöki palota, az előtte emelt Püspök-kúttal. A Bory Jenő (1879-1959) szobrászművész alkotta ivókút csúcsán egy kardot emelő vitéz áll, míg talpazatán négy püspök bronzszobra osztozik. Az 1928-ban felavatott emlékoszlop 1937-ig állt a Városháza téren, napjainkban a Piac téren, a buszpályaudvar mellett található. Jobbra, a Zichy liget, az 1840-ben felállított Szentháromság emlékművel. Napjainkban a Felsővárosi Szent Sebestyén templom előtt áll (Móri út, Havranek József utca). Középen a Nádor utca a zirci templommal. Alul, bal oldalt a vasútállomás épülete. Jobbra, a Magyar király szálloda, az 1916-os részleges átépítése után. A Székesfehérvár központjában lévő szálló 1816-tól 1820-as évek elejéig épült, tervezésében részt vállalt a kor talán leghíresebb építésze Pollack Mihály is. Az épület később a Zichy család tulajdonába került és az 1870-es évektől már szállodaként funkcionált Magyar Király Szálló néven. 1914-ben Barcsai ignácz vezette az akkor 27 szobás, étteremmel és kávéházzal rendelkező hotelt. Többszöri tulajdonosváltás, államosítás, privatizálás után mai is ezen a néven fogadja vendégeit (2018), de a 1958 és 1990 között a Velence Szálló nevet viselte. A szálloda bejárata melletti részen, Hahn Arthur és Társai Ford lerakata látszik (Fordson). A dátum, a postai bélyegző alapján.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject képes levelezőlap
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject vendéglátóhely
subject utcarészlet
subject palota
subject emlékmű
subject park
subject templom
subject vasútállomás
subject szálláshely
subject szálloda
subject MKVM
subject postai futással
Creators, contributors
publisher Barasits
Time and places
place of publishing Budapest, Kertész utca 46.
spatial reference Székesfehérvár
spatial reference Fő utca 10.
spatial reference Fejér megye
location of physical object Budapest
temporal reference 1938.10.28.
temporal reference 1938 október 28
temporal reference 1930-as évek vége
Attributes
medium paper
extent 9 x 14 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_20527
registration number VIP_27_b_E_P_Z