Balatonboglár

image
qualifiedcontent

Balatonboglár város Somogy megyében, a Fonyódi járásban. A Balatonboglári borvidék központja. A Balaton déli partján Balatonlelle és Fonyód városokkal szomszédos. 1979. január 1-jével Balatonlellével összevonták, Boglárlelle néven. A rendszerváltás után helyi népszavazás alapján került sor a két település önállósodására. Több évtizede nyaranta tömegeket vonz Balatonboglárra az is, hogy itt van a Balaton-átúszás végpontja. Balra fenti kép: A Gömbkilátó (teljes, de ritkán használt nevén Xantus János Gömbkilátó) a Somogy megyei Balatonboglár egyik jelképe. A vulkanikus eredetű, a Balaton szintjétől mérve körülbelül 60 méter magas Várdombon álló, 15 méter átmérőjű építményből a tó felé nyílik kilátás. 2013 óta az Örökségünk – Somogyország Kincse díj birtokosa. A helye 20. század elején még fátlan volt, ezért Kopaszdombnak is nevezték. A település két világháború közötti elöljárója és birtokosa, Gaal Gaston ültettette be fákkal, amelyek legnagyobb része feketefenyő volt. Később egy fából készült kilátót építettek a hegyre, amely az 1960-as évek közepéig állt, ma már csak a lábait tartó négy betontuskó maradt belőle. A Gömbkilátót Kádár István mérnök tervei alapján a Székesfehérvári Fémmunkás Vállalat készítette alumíniumból az 1950-es évek elején. 1958-ban a brüsszeli világkiállításon is bemutatták, mint a „Magyar Atomium”. Ezt követően a Budapesti Nemzetközi Vásár (BNV) ideiglenes látványossága lett. Az 1960-as évek végén hozták mai helyére. Gömb alakú, 15 méter átmérőjű szerkezetét 240 (mindössze kétfajta) háromszöglemez alkotta. A „Xantus János” nevet az 1970-es években vette fel. Az 1980-as években hosszabb időre felújítási munkák miatt ideiglenesen bezárt. Az állapota nagyon leromlott, majdnem összeomlott. A környék átépítése és a kilátó felújítása után 2012. július 22-én ismét megnyílt a látogatók előtt. Lent középen: A kápolna 1896-ban épült, neogótikus stílusban. Eredetileg a Gyulay család, majd a Gaál család tulajdonában volt. A XX. század végén Kampis Miklós tervei alapján újították fel. Képzőművészeti kiállításokat rendeznek itt, ahogy a közeli Kék-kápolnában is. Csak nyári szezonban, az aktuális kiállítások alkalmával látogatható. (egykor.hu)

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject MKVM
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject kilátó
subject templom
subject kikötő
Creators, contributors
publisher Képzőművészeti Kiadó
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Balatonboglár
location of physical object Budapest
temporal reference 1980-as évek
Attributes
medium paper
extent 10 x 15 cm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_2013_279_7
registration number VIP_28_b_U_Kicsi