Balatonfüred Balaton étterem

image
qualifiedcontent

Balatonfüred város Veszprém megyében, a Balatonfüredi járás székhelye. A település eredetileg Szent István király korától 1946-ig Zala vármegyéhez tartozott. „A Balaton északi partjának fővárosa”, a Balaton-part legrégebbi üdülőhelye. Kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák tekintetében Magyarország hatodik legnépszerűbb települése. Ismertségét a Balaton közelsége mellett elsősorban szénsavas forrásainak és mediterrán jellegű klímájának köszönheti. Jelentős vitorláskikötő. Az egykori Balatonarács községet 1954-ben csatolták hozzá. A város az 1800-as években, a reformkor idején indult fejlődésnek. 1831-ben megépült a Balatonfüredi Színház, a Dunántúl első magyar nyelvű kőszínháza, melyet Kisfaludy Sándor alapított adományokból, apátsági és népi segítséggel. Szentgyörgyi Horváth János rendezte 1825. július 26-án a füredi Horváth-házban az első Anna-bált lánya, Anna Krisztina tiszteletére. Az Anna-bál hagyománnyá vált, azóta minden évben megrendezik. Széchenyi István kezdeményezésére innen indult el 1846-ban az első balatoni gőzhajó, a Kisfaludy. Füreden hajógyár is létesült. A XIX. század első felében előbb találkozóhelye volt a Dunántúl nagy családjainak. Az 1867-es kiegyezés után a politikusok, arisztokraták és művészek látogatták. Ekkor kezdődött a település nagyobb fellendülése, feltöltötték a tó partját, kialakították a sétányt, magánvillák épültek, megépült a kórház déli szárnya. Jókai Mór itteni villájában írta Az arany ember című híres regényét, melynek egy része a Balatonnál játszódik. Az épület ma múzeum. Láthatjuk az író bútorait, személyes tárgyait. 1884-ben itt alakult meg az első magyar vitorlásegyesület, a Stefánia Yacht Club. A városban működő Állami Szívkórházban sok beteg nyerte vissza egészségét. Korábban a város legnagyobb munkáltatója a balatonfüredi hajógyár volt. Napjainkban a szállodák és a szívkórház a jelentősebb foglalkoztatók. A Balaton Étterem a tradícionális és házias ízek kedvelőinek találkozóhelye.Gyönyörű panoráma, a régió kimagasló borai és vidám hangulat. Az étterem közvetlenül a Tagore sétány (Balatonfüred legkedveltebb és leghangulatosabb része, a part menti árnyas Tagore sétány. A majdnem egy kilométer hosszú útszakasz a híres hindu költőről, Rabindranath Tagore-ról kapta a nevét, aki 1926-ban a füredi szanatóriumban gyógyult meg, és ennek örömére a parkban egy hársfát ültetett. Azóta számtalan híresség ültetett fát a sétányon) mellett, a Balaton parttól mindössze 50m-re helyezkedik el. Rendezvényteremmel és több különálló kisebb teremmel rendelkezik. Ideális esküvők, céges rendezvények, üzleti vagy baráti találkozóról, borkóstolók, borvacsorák és egyéb családi események lebonyolítására.

Restaurant

Title(s), language
has version VF_10994_2
has version VF_10994_1
has version VF_10994
language hungarian
Subject, content, audience
subject MKVM
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject étterem
subject belső tér
Time and places
spatial reference Balatonfüred
location of physical object Budapest
temporal reference 1980-as évek
Attributes
medium paper
extent 9 x 14 cm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_101_1
registration number VIP_28_b_U_Kicsi