Nagyvázsony Várvendéglő

image
qualifiedcontent

Nagyvázsony (németül Großwaschon) község Veszprém megyében, a Veszprémi járásban. A 14. században a település a Vezseny család tulajdonába került. A Vezsenyiek utolsó sarjának halálakor a birtok a koronára, Mátyás királyra szállt vissza. Mátyás király a birtokot 1472-ben Kinizsi Pálnak adományozta. Kinizsi Pál a birtokon várat építtetett. A várnak köszönhetően a település virágzásnak indult. Nagyvázsonyt 1488-ra már a megye jelentős falvai közé sorolták. 15. században épült a Pálos kolostora. Kinizsi a szerzeteseket a szomszéd faluból hozatta.Majd 1552-ben Veszprém elfoglaltával a katonák felrobbantották a kolostort , nehogy beköltözzön a török. Nagyvázsony mezővárosi rangjára a jelentős heti vásárok, a településen lévő iparosok nagy száma és a templomok utaltak. A 16. században Nagyvázsonyt is megtámadták a törökök. A Nagyvázsonyi vár hol török, hol magyar kézen volt. A várat véglegesen 1598-ban sikerült visszafoglalni. A török időkben a vár katonái a vár alján építették fel szállásaikat, így szinte egy új települést hoztak létre. A 17. században a település megpróbálta helyrehozni a törökök által okozott károkat. 1649-ben a várat a király a Zichy családnak adományozta. 1651-ben már városként említették Nagyvázsonyt, holott jogállása nem érte el a mezővárosokét. A törökök még egyszer megtámadták a várat, s 1663-ban fel is gyújtották. A Rákóczi-szabadságharc után a vár elvesztette jelentőségét.

Restaurant

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject MKVM
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject étterem
subject belső tér
Creators, contributors
publisher Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Nagyvázsony
location of physical object Budapest
temporal reference 1970-es évek
Attributes
medium paper
extent 10 x 15 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_285
registration number VIP_28_b_U_Kicsi