Öreg Körössy Halászcsárda

image
qualifiedcontent

Az 1930-as évek óta Szegednek, ebben a Sárgának nevezett Tisza-parti környezetében álmodta meg Kőrössy József és fia magyaros vendéglőjét, amikor ezen a helyen halászcsárdát nyitott az 1930-as évek elején. Azóta étlapon van a Kőrössy halászlé és halpaprikás, a különböző roston sült halak és a túrós csusza. Az 1970-71-es nagy árvizet követően – amelynek vízszintjét az épület falán tábla jelzi – a már államosított csárdát kibővítik és felújítják. 1993-ban kerül tulajdonunkba, hogy a régi hagyományokat megőrizve, a jelen kor követelményének megfelelő, de ebbe a gyönyörű környezetbe illő, télen-nyáron nyitva tartó vendéglőt hozzunk létre, amely egyidejűleg 250 vendég kiszolgálására alkalmas. A Tiszára futó fedett és nyitott teraszt magába foglaló étterem együttesben télen-nyáron élőzene, esténként tánczene gondoskodik a vendégek szórakoztatásáról. A vendéglő kialakításánál fogva kiválóan alkalmas fogadások, esküvői ebédek és vacsorák, üzleti találkozások, valamint minden olyan rendezvény megtartására, amelynek résztvevői távol a város zajától, a Tisza festői környezetében szeretnének hódolni a magyar Alföld gasztronómiai örömeinek. Az Öreg Kőrössy sikerének titka, hogy minden ételünk tradicionális recept alapján, kiváló minőségű, válogatott alapanyagokból a legnagyobb gonddal és odafigyeléssel készül. A hagyományos Öreg Kőrössy választékon túl, az étlapon szerepel a magyar ételek színe-java. A helyszín kiváló mindazok számára, akik szeretnének egy kicsit elbújni a világ elől egy romantikus vacsora erejéig; azoknak, akik nyugodt, diszkrét környezetben szeretnének elfogyasztani egy fontos üzleti ebédet, vacsorát; illetve azoknak, akik zavartalanul, barátságos légkörben kívánnak eltölteni néhány jó hangulatú órát családjukkal, szeretteikkel. Tradíció és folyamatos fejlődés. A múlt és a jelen konyhakultúrája. A prémium minőségű alapanyagok és a legújabb modern technológiák alkalmazása magától értetődő. A tradicionális magyar finomkonyhák ízvilágát ötvözzük saját elképzeléseinkkel, amitől igazán különleges az Öreg Kőrössy már hosszú évtizedek óta. (www.oregkorossy.hu)

Fishermen's Inn

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject MKVM
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject étterem
subject belső tér
subject terasz
Creators, contributors
publisher Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
publisher Fotó Bakonyi Béla
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Szeged, Felső Tisza-Part 336.
location of physical object Budapest
temporal reference 1970-es évek
Attributes
medium paper
extent 15 x 10 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_23020
registration number VIP_30_b_U