Kovács Szálloda - képeslap, Szombathely, 1913

később Herceg szálló

image
qualifiedcontent

A levelezőlap képes oldalán, a régi Kovács szálló saroképülete látható. A Rauscher Miksa tervezte historizáló, eklektikus, tornyos sarokházban ekkor még a Kovács Jakab (1837-1923) által üzemeltetett szálló, hamarosan átköltözött az éppen elkészült új Kovács Nagyszálló épületébe, a Március 15. térre (ma Mártírok tere). A földszinti Sabária kávéház viszont továbbra is maradt a helyén. A Kovács család a kávés piacon szerzett tapasztalataikat kamatoztatva, 1903-ban kapcsolódott be a szombathelyi szállodai vállalkozások embert próbáló életébe, amikor a Szakács-palota (ekkor már Gothard-ház) két emeletén, már korábban kialakított hotelt bérbe véve, annak felújítása után megnyitotta a 35 szobás Kovács szállodát. A bérlet 1915-ig szólt, és mivel nem volt hosszabbítható, költözniük kellett. Az új tulajdonos után, Herczeg-szállónak nevezett (Hotel Herczeg), majd Palace szálló és kávéháznak otthont adó épület, másik ismert elnevezése a Szakács-ház volt. Ezt a nevet, építtetője Szakács Manó után kapta. Gráf József 1923-ban vette bérbe a földszintet és az udvari kerthelyiséget Herczeg (Herczog) Ferenctől, ahol hamar népszerűvé váló kávéházat és cukrászdát hozott létre (Gráf Sabária cukrászdája). Az 1894-ben emelt sarokházat, a harmincas évek során építették át. Az épület ma már nem látható, a várost ért 1945-ös bombázás során megsemmisült. Helyén, a Claudia cukrászda épülete áll (2018). A dátum, a postai bélyegző alapján.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject képes levelezőlap
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject vendéglátóhely
subject kávéház
subject utcai front
subject szálláshely
subject szálloda
subject turizmus
subject MKVM
subject postai futással
Creators, contributors
publisher Donáth Gyula könyv- és papírkereskedés
Time and places
place of publishing Szombathely
spatial reference Szombathely
spatial reference Király utca 2.
spatial reference Vas megye
location of physical object Budapest
temporal reference 1910-es évek eleje
temporal reference 1913.06.28.
temporal reference 1913 június 28
Attributes
medium paper
extent 14 x 9 cm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_25426
registration number VIP_27_b_E_P_Z