Kovács Szálloda bálterme, Szombathely, 1930
A képen, a szombathelyi Kovács nagyszálló impozáns nagyterme látható. Az 1915-ben részlegesen megnyitott szálloda épületének nyugati, Kőszeg-utcai frontján került kialakításra a Vigadó. Kocsifeljáró és a ruhatárakkal felszerelt nagy előcsarnokon keresztül, széles márványlépcsőkön juthattak fel a vendégek az első emeleti nagyterembe. A mintegy 8 méter belmagasságú, nagy díszterem összesen 450 négyzetméter területű, mintegy 600–700 ember egyidejű befogadása alkalmas helyiség volt. A szállodai, vendéglátó és szórakoztató komplexum, harmadik tagja csak 1916 tavaszán került átadásra. Azonban, akárcsak a szálló más részei, a koncert- és bálterem hosszú éveken át nem működhetett eredeti rendeltetésének megfeleően. A nagytermet bérbevevő, 1916 nyarán beköltözött postahivatal csak 1923 júniusában távozott, a szombathelyi új főposta elkészülte után. A koncert- és bálterem eredeti rendeltetés szerinti helyre- és visszaállítását követően, végül 1923 késő őszén nyílt meg. Az időközben Savaria névre átkeresztelt szálló, 2005 óta tart zárva (2017). A dátum, az eredeti alapján. Forrás: Életünk, 2015. 7-8. szám, Pál Ferenc - Szombathely a századfordulón, Horváth József- Mayer László: A Kovács család és a Szombathelyi „Kovács” Nagyszálloda Részvénytársaság.
Title(s), language | |
---|---|
language | hungarian |
Subject, content, audience | |
subject | fénykép |
subject | vendéglátás-történet |
subject | vendéglátóipar |
subject | vendéglátóhely |
subject | enteriőr |
subject | bálterem |
subject | szálláshely |
subject | szálloda |
subject | turizmus |
subject | MKVM |
Time and places | |
spatial reference | Szombathely |
spatial reference | Március 15. tér |
spatial reference | Vas megye |
spatial reference | Mártírok tere 4. |
spatial reference | Kőszegi utca |
location of physical object | Budapest |
temporal reference | 1930 |
Attributes | |
medium | paper |
extent | 9 x 14 cm |
colour image | black and white |
format | jpeg |
Legal information | |
rightsholder | MKVM |
access rights | research permit needed |
Source and data identifiers | |
source | MKVM |
registration number | VF_33864 |
registration number | VIP_27_b_E_P_Z |