Paul Gauguinról, a festőről, már igen sok könyvet írtak, de aki nem olvasott róla, vagy csak kevéssé ismeri képeit, az is összekapcsolja a nevét Tahiti szigetével. E legenda Bengt Danielsson könyvében a „földre száll”: a szerző ugyanis Gauguinnak a Francia Polinézia-i szigeteken töltött több mint egy évtizedes életét szinte testközelbe hozza. A képzőművészetek iránti rajongás a néprajztudós szívósságával, az emberi lelkek mélyét felkutatni akaró pszichológussal ötvöződik a szerző személyében, aki emellett szinte heroikusnak mondható nyomozó munkát végzett, hogy minél pontosabban és teljesebben elénk állítsa Gauguint, az embert. Danielsson könyve műfajilag is új utakon jár: életrajzi regény és dokumentumregény egyszerre. A szerző tulajdonképpen semmit sem tesz hozzá a tényekhez, de ahogyan összegyűjtött, forrásművekkel és személyi információkkal alátámasztott adatait elénk tárja – az művészet. Mély humanizmusa, hatalmas tárgyismerete és kitűnő íráskészsége minden mondatából kicseng. Külön érdekességként említendő meg, hogy a szerző maga is hosszú ideje Tahiti szigetén él családjával együtt. (Gauguin eddigi életrajzírói kivétel nélkül legfeljebb látogatóként jártak Tahitin!) A kötet képei is azért olyan meglepően érdekesek. A szerző ugyanis nem elsősorban Gauguin-reprodukciókkal zsúfolta tele könyvét, hiszen azt nagyon sok más helyen megtalálja az olvasó, hanem Tahiti szigetének, szigetlakóinak, Gauguin modelljeinek és barátainak a személyes bemutatására törekedett. Könyvét szervesen kiegészítve, a képmelléklettel is azt a légkört próbálja elénk idézni, amelyben a civilizációval meghasonlott, kiábrándult, de a saját művészi értékét felismerő Paul Gauguin töltötte életének legboldogabb és legtragikusabb esztendeit.