Tiszafüred Meggyes Csárda

image
qualifiedcontent

A Meggyes csárda a Tiszafüred és Kócs határát jelölő hasonnevű halom tövében épült a XVII. sz. utolsó évtizedeiben. A jelenlegi épületet a korábbi leégése után Tiszafüred város tanácsa építtette 1760-1770 között. 1902-ben kétezer koronáért Czinege János kondás számadó vásárolta meg, a későbbi híres gulyásszámadó, „Gróf Czinege” édesapja. Az egykori sóút mentén létesült, de múlt század elején kijelölt új nyomvonal miatt mára a közúttól távolabb eső, pusztai környezetben található csárda kiállítása a korabeli bútorokkal, tárgyakkal berendezett tisztaszobát, füstös konyhát, az ivót és a csárdás szobáját mutatja be. A Meggyes csárda a füredi, ohati és az egyeki csendőrjárőrök éjszakai találkozóhelye volt, mégis kötődik hozzá betyártörténet is. A csárda működési engedélyét 1952-ben bevonták, és hamarosan a Hortobágyi Állami Gazdaság raktára lett. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság alapítása után egyik legfontosabb feladatának tekintette a Meggyes csárda megmentését: 1975-ben felújította és múzeummá alakította. A csárdamúzeum három helyiségének kialakítása és a belső berendezése a Meggyes csárda századfordulós életét és hangulatát idézi vissza. A 33-as út mentén az 54-es vagy a 60-as kilométerkőnél lekanyarodva kizárólag gyalogosan vagy kerékpárral, földúton. A megközelíthetőség időjárásfüggő! (www.hnp.hu)

inn

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject MKVM
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject csárda
subject puszta
Time and places
spatial reference Tiszafüred, külterület
location of physical object Budapest
temporal reference 1965
Attributes
medium paper
extent 9 x 14 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_32877_3
registration number VIP_30_b_U