Hortobágy Csárda

image
qualifiedcontent

A Hortobágy Magyarország egyik kistája a Hajdúság és a Tisza folyó között terül el. Hortobágy Hajdú-Bihar megyei község Debrecentől 36 kilométerre nyugatra a Balmazújvárosi járásban. Magyarország legnagyobb területű községe. A mai Hortobágy területe 1952-ig Debrecen határához tartozott, akkor Balmazújvároshoz csatolták, majd 1966-ban alakult önálló községgé. A hortobágyi Kilenclyukú híd egy régi fahíd helyén épült klasszicista stílusban 1827 és 1833 között Povolny Ferenc tervei alapján. A Hortobágyi Csárda kultúrtörténeti, és építészeti örökség, kiemelt műemlék. A 18. században épült népi klasszicista épület, az Alföld leghíresebb, legnagyobb csárdája, és egyben Hortobágy legrégibb építménye. A kiállítás az első formájában 1699-től létező hortobágyi vendégfogadó történetét, a pusztai közlekedést és a csárda híres vendégeit mutatja be multimédiás eszközökkel, viseletpróbával és fotópontokkal. A Hortobágyi csárdát Debrecen városa 1699-ben a pusztán átvezető ún. Sóút mentén, a Hortobágy folyónál lévő vámszedőhely és postaállomás mellett építtette. Az elmúlt korok igényeinek megfelelően többször átépítették, bővítették, végleges történeti formáját a XIX. század elején nyerte el. A Hortobágyi csárda története, mint a nagyobb utak és folyóvízi átkelőhelyek mentén települt csárdáké, szorosan kapcsolódott a híres Kilenclyukú hídhoz. Az utazókon, marhahajtókon kívül a környéken legeltető pásztoroknak, közeli falvak és tanyák lakosságának is fontos intézménye volt a csárda. A környékbeli Hídi vásárnak is központi helye volt a csárda, ahol sikeres üzletre rögtön áldomást is ihattak a felek. A háromszázhúsz éves épület ma is az utazók és a turisták igényeit igyekszik kiszolgálni. A csárda Kisivója látható a képen.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject MKVM
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject csárda
subject kisivó
subject belső tér
Time and places
spatial reference Hortobágy Petőfi tér
location of physical object Budapest
temporal reference 1942
Attributes
medium paper
extent 9 x 14 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_34398
registration number VIP_30_b_E