Bihari Sándor: Kereszttűzben

image
qualifiedcontent

Bihari Sándor (Rézbánya, 1855. május 19. – Budapest, 1906. március 28.) magyar festőművész. Gyerekkorát Nagyváradon töltötte. Apja mellett szobafestőnek tanult. 1874-ben Pestre költözött, ahol, mint retusőr dolgozott egy fotóműhelyben. Közben Székely Bertalan minta rajziskolájában képezte magát. 1876-ban Bécsbe költözött, ahol munka mellett látogatta a Képzőművészeti Akadémia előadásait. 1878 és 1879 közt az Akadémia rendes növendéke volt. 1883-ban Párizsba ment, ahol tanulmányokat végzett, közben a Louvre festményeit másolta műkereskedőknek. 1890 és 1891 között festőiskolát vezetett. Párizsban megismerkedett az impresszionizmus és a plein air irányzattal, ami későbbi munkásságának meghatározó eleme lett. Miután visszatért Magyarországra Szolnokon dolgozott, Deák-Ébner Lajosnál. Szolnoktól később sem vált meg, alapító tagja volt a Szolnoki Művésztelepnek. A festményen egy csárda jelenet látható. Katonák udvarolnak egy ifjú hölgynek, aki ennek nagyon örül.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject MKVM
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject csárda jelenet
subject katonák
Creators, contributors
publisher Vasárnapi Újság
Time and places
spatial reference ismeretlen
location of physical object Budapest
temporal reference 1880-as évek
Attributes
medium paper
extent 13 x 18 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_30656
registration number VIP_30_b_E