Vihnyefürdő Parkrészlet

image
qualifiedcontent

Vihnye (szlovákul: Vyhne, németül: Eisenbach) község Szlovákiában, a Besztercebányai kerületben, a Garamszentkereszti járásban. A település melegvízű forrásai már a 13. században is ismertek voltak. Ipolyi Arnold megemlíti, hogy régen „Szénási hévíznek” nevezték őket. A víz magas vastartalma az itteni vasérc lelőhelyekkel volt összefüggésben. A 14. századtól a 16. századig a források és a fürdő a gazdag besztercebányai család, a Rösselek tulajdonát képezték. A 19. század elején József nádor is itt gyógyíttatta magát feleségével együtt. Később híres vendégei közé tartozott Jókai Mór is. Az 1870-es években a régi, lehasznált fürdőépületeket újjáépítették, megépült a felső park, a promenád és a környék sétányai. Az 1880-as években új fürdőház épült és az úthálózat elérte a 20 km-t. 1917-ben a fürdőt dr. Ungár Kálmán selmeci ügyvéd vásárolta meg. A fürdőélet a gazdasági világválság idején indult hanyatlásnak. 1940. február 8-án a területén zsidó deportáló tábort nyitottak, amely 1942-től munkatáborként működött. 1944. szeptember 21-én szlovák partizánok lerombolták. Maradványait a háború után sörfőzde építéséhez használták fel, a többi épületéből sokat lebontottak és már nem építették újjá. Itt működik a Steiger sörgyár.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject MKVM
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject park
subject épületek
Creators, contributors
publisher Grohmann kiadása
Time and places
place of publishing Selmecbánya
spatial reference Vihnyefürdő (Szlovákia)
location of physical object Budapest
temporal reference 1910-es évek
Attributes
medium paper
extent 9 x 14 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_27299
registration number VIP_33_b_E_U_K