Korona Szálloda a Városi színházzal - képeslap, Veszprém, 1918

Püspöki kert a Korona szállóval

image
qualifiedcontent

A levelezőlap képes oldalán, a veszprémi Püspöki kert látható a Városi színházzal (1922-től viseli Petőfi nevet) és a vele egy tömböt alkotó Korona szállóval. Előtte a parkosított Püspökkert látszik, háttérben a város látképe a angolkisasszonyok templomával. A kert egyik sarkát határoló, kora klasszicista stílusú Korona Szálló a 19. század elején épült, a püspökség megbízásából, a Püspökkert mellett. A szálló nemcsak egyszerű szálláshely volt, már a kezdetektől fontos szerepet játszott a város kulturális életében is. A falai között megszállt történelmi személyiségek között, talán leghíresebb Petőfi Sándor költő, forradalmár volt, aki 1848-ban lakott itt egy rövid ideig. 1907-ben az új posta megközelíthetőségének javítása céljából utcát nyitottak mellette, így sarokházzá vált. A következő változást, 1908-as év hozta, amikor a szomszédságában felépült, Medgyaszay István vasbeton szerkezetes, szecessziós színházépülete. 1914-ben Zsebő József vezette az akkor 30 szobás étteremmel és kávéházzal rendelkező hotelt. Az 1916-ben postára adott képeslapokon már fodor Ferenc neve olvasható a homlokzatán. 1917-ben került városi tulajdonba, az immáron vele egy épülettömböt alkotó szomszédos színházzal együtt. A második világháborút követő szocialista érában, klasszicista homlokzatát átépítették "lecsupaszították". Az utóbbi években, a helyiek leginkább az aljában működő Mackó Cukrászda és kávézó miatt ismerték, bár az épület másik részén üzemelt a Hungária étterem. Az épület ma is áll, a 2010-es évek elején újították fel utoljára. A dátum, a keltezés alapján. A levelezőlap kiadója vélhetően az a Fodor Ferenc, akinek neve más korabeli képeslapokon, a szálló utcai homlokzatán olvasható.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject képes levelezőlap
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject vendéglátóhely
subject látkép
subject park
subject művelődéstörténet
subject színház
subject szálláshely
subject szálloda
subject turizmus
subject MKVM
subject postai futással
Creators, contributors
publisher Fodor Ferenc könyvkereskedő
Time and places
place of publishing Veszprém
spatial reference Veszprém
spatial reference Óváry Ferenc utca
spatial reference Veszprém megye
spatial reference Megyeház tér 2.
location of physical object Budapest
temporal reference 1918.12.29.
temporal reference 1918 december 29
temporal reference 1910-es évek vége
Attributes
medium paper
extent 9 x 14 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_16066
registration number VIP_27_b_E_P_Z