Szent István Parki Kioszk - képeslap, Szombathely, 1906

image
qualifiedcontent

A levelezőlap képes oldalán, az egykori parki Kioszk látható. A korábbi 1900-ban épült és 1902-ben leégett régi Pollák-féle kioszk helyén állt. 1906-ban épült fel, az építményre kiírt pályázatot megnyerő Rauscher Miksa tervei alapján. Az első változatnál jóval nagyobb és látványosabb Kioszk az elődjéhez hasonlóan faszerkezetű építmény volt. Két oldalra előrenyúló, mindkét végén pavilonos-pódiumos záródású, a középen elhelyezett kerthelyiséget körülölelő elrendezése volt, közepetáján csipkedíszes és látványos, kicsit historizáló hatásokat mutató tornyokkal ellátott nagyobb méretű főépülettel. Sajnos ez is a tűz martalékává lett valamikor az 1950-es évek végén. Mindenesetre Békéssy Leó (1890-1966) festőművész utolsó kiállításainak egyike vélhetően még itt került megnyitásra 1957-ben. A mai Garda szálló (korábbi Liget) és a Május 1. Söröző és Étterem közötti területen állt, a régi víztorony dombja előtt. (A háttérben látszó víztorony 1898-ban épült.) Az újabb ezúttal betonból épült Kioszk étterem, valamivel feljebb 1964-ben készült el Heckenast János és Fazekas Péter tervei szerint. A kétszintes étterem, napjainkban is szórakozóhelyként működik, mint Maxxx Club előadó- és rendezvényhelyszín (2018). A dátum, a fentiek alapján.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject képes levelezőlap
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject vendéglátóhely
subject terasz
subject szökőkút
subject szórakozóhely
subject szórakozás
subject MKVM
subject postatiszta
Creators, contributors
publisher Dukesz Jenő papíráruház
Time and places
spatial reference Szombathely
spatial reference Szent István Park
spatial reference Vas megye
location of physical object Budapest
temporal reference 1900-as évek közepe
Attributes
medium paper
extent 9 x 14 cm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_16089
registration number VIP_41_b_E