Túrkeve - Petőfi tér

Képeslap

image
qualifiedcontent

Fekete-fehér fekvő képeslap. A képen a Református templom és a mai Petőfi Általános Iskola látható. Református templom: 1755-ben befejeződött a templom építése, melyre Csermák Vencel építészt kértek fel. 1845 és 1847 között átépítették, mellyel elnyerte a mai formáját. A főhomlokzat klasszicista stílusú, míg a toronnyal díszített homlokzat késői barokk stílusban épült. Petőfi Általános Iskola: 1730-ban már volt iskolaként működő épület, 1733-ban külön oktatták a fiúkat és a lányokat. 1761-re felépült a fiúiskola épülete, 1775-re pedig a lányiskola. 1792-ben a mai Petőfi általános iskola helyén központi épület került építtetésre, mely 1859-ig oktatási épületként működött. 1860-ban megépítették a mai iskola épületét, melyet Központi fiúiskolának hívtak egészen az 1948-as államosításig, akkor felvette az Állami Általános Fiúiskola nevet. 1974-ben Petőfi téri Általános iskola, majd 1985-ben a ma is használatos Petőfi Általános Iskola nevet viseli. Az iskola fő profilja az emelt szintű matematika oktatás.

Postcards, Church, Elementary school, Public institutions, Monument, Square

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject képeslap
subject levelező-lap
subject városkép
subject utcakép
subject utcarészlet
subject iskolaépület
subject iskola
subject oktatási intézmény
subject középület
subject közintézmény
subject tér
subject református templom
subject templom
subject postatiszta
audience general
Creators, contributors
publisher Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
contributor Tulok Ferenc
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Túrkeve
Attributes
medium paper
extent 13,8 x 8,7 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
identifier 50100418266a
identifier 50100418266b
registration number 50100418266
registration number 50100418265