Buday György

text
qualifiedcontent

A “Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma” levélpapírján gépelt levél utóirattal, autográf aláírással, keltezett. “Ha még a katonáknak is küldünk ötszázat, akkor egyszerűen nem marad az idei anyagból. Intézkedj, hogy mi történjék, rendelni lehet-e utána?” “Az amerikai élet és az üzleti viszonyok közvetlen és reális ismerete nélkül is, pusztán papírforma alapján kategorikusan nem hiszem, hogy ők [Longmans] ötven-hetvenöt dollárokat fizetnek szerzőknek egyszer s mindenkorra. Ez a dolog szerintem parasztfogás, vagy, hogy stílusban maradjunk, a “greenhorn” bedűtése.” “György, az utolsó évben már olyan barátok lettünk, hogy most már lehetek végleg őszinte: mindig hittem a művkol missziójában legalább hetvenöt, de sohasem több mint kilencvenkilenc százalékig. Ma persze a Szekfű “utána következőitől” a Supka rajongásáig minden a száz százalék mellet szól. Azért nem tudok most se egyebet mondani magamnak, mint amit Gyulának mondtam, mikor a Szekfű könyve az új formában megjelent. Emlékszem, a Somogyi-könyvtár előcsarnokában mutatta a szöveget és ellágyulva tette hozzá: “Bizony, barátom, történelem lettünk.””

Mr. Zoltán Gáspár's typewritten letter on the letterhead of 'Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiuma' with postscript and signature to György Buday, dated in Szeged in December 1936.

Title(s), language
language hungarian
language english
Subject, content, audience
subject levél
subject Buday György
subject Gáspár Zoltán
Time and places
spatial reference Szeged
location of physical object Szeged
temporal reference 1936.12.13.
Attributes
medium paper
extent 22,9 cm x 29,5 cm
format PDF
Legal information
rightsholder Móra Ferenc Múzeum
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Móra Ferenc Múzeum
registration number 2005.194.25.