Buday György levele Buday Árpádhoz

Buday György levelezése

text
qualifiedcontent

Gépelt levél fekete ceruzás autográf utóirattal és aláírással, keltezett, borítékkal. “Különben egyébként is rendre javulnak a dolgok: a Diri a múltkor magához kéretett bennünket és érdeklődött, hogy hogyan jövünk ki a napi 13 lírából. Mondtam erre, hogy nem hiába szerencsétlen a szám, de mi is szerencsétlenül jövünk ki belőle, mert hol erről, hol arról kell lemondani, hogy egyébre jusson. Erre ő felemelte 15-re, ami nem nagy differencia, de mégis valami, sokszor a vacsora sem több.” “A Gerevich-féle híradásnak örvendek ismét: megvallom magunk között, hogy igyekeztem úgy írni, hogy megtalálja benn azt, amire szüksége van. Persze ezt virágnyelven tettem s ügyesen. Viszont magunk között szeretném, ha jövőre kijuthatnék végre Londonba, de ha oda semmiképp nem lehet, szeretném megismételni ezt a római esztendőt.” “megemlítem, hogy Varsóból időközben értesítést kaptam, hogy én nyertem el a nemzetközi fametszet kiállítás Diplôme d’Honneur-jét. Végtelenül meleg gratuláló levelet írt a kiállítás elnöksége és a zsűri.”

Mr. György Buday's typewritten letter with postscript and signature in black pencil, and envelope to Mr. Árpád Buday, dated in Rome, in January 1937.

Title(s), language
language hungarian
language english
Subject, content, audience
subject levél
subject Buday György
subject Buday Árpád
Time and places
spatial reference Róma
location of physical object Szeged
temporal reference 1937.01.25.
Attributes
medium paper
extent 21 x 29,7 cm
format PDF
Legal information
rightsholder Móra Ferenc Múzeum
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Móra Ferenc Múzeum
registration number 2006.1.19.