Vigadó, Kioszk - képeslap, Budapest, 1900-as évek

korábbi Rémi kioszk

image
qualifiedcontent

A levelezőlap képes oldalán, a budapesti Vigadó látható az előtte lévő kioszkkal, terasszal, parkkal és szoborral. Az 1870-ben épült eredetileg Hanglinak, majd a bérlőváltás után Réminek nevezett kioszkot 1896-tól Pohl Károly kávés bérelte, az addigi „kasztrendszert” elhagyva, a különböző társadalmi osztályok bosszúságára illetve örömére. A kávézó, söröző terasz közepén látható Senyei Károly (1854-1919) szobrászművész alkotása, az 1890-es években felállított – Vízcsorgató gyerekek kútja. 1945-ben - helyet adva egy szovjet emlékműnek - elszállították a Dagály strandra és csak a 2000-es évek elején került vissza korábbi helyére. A kioszkot az 1930-as évek elején teljesen átépítették a Rónai testvérek, majd a városban elsőként, étteremmel kombinált táncos szórakozóhellyé vált. A negyvenes évekre már Paulin Lajos-féle Prince of Wales mulatóként működött. Ma már nem látható, megsemmisült a város 1944-45-ös ostroma során. A dátum, a postai bélyegző alapján.

Title(s), language
has version VF_N_34_097
language hungarian
Subject, content, audience
subject képes levelezőlap
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject vendéglátóhely
subject utcarészlet
subject szórakozóhely
subject szórakozás
subject kerthelyiség
subject kioszk
subject turizmus
subject MKVM
subject postai futással
Creators, contributors
publisher Hausner H., Művészlevelezőlap
Time and places
spatial reference Budapest
spatial reference Vigadó tér
spatial reference Belváros
spatial reference V. kerület
location of physical object Budapest
temporal reference 1900-as évek
Attributes
medium paper
extent 9 x 14 cm
colour image polychrome
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_21907
registration number VIP_41_a_E