Pesti Vigadó étterme, Pest részletei, Pest, 1837

Ebédlő terem a redut épületben

image
qualifiedcontent

A reformkori Magyarországról írt kiadvány illusztrációként szereplő kőnyomatain, a korabeli Pest részletei láthatóak. Térkép Rákospalotáról és Káposztásmegyerről. Nákó-ház a kirakodó révpart mellett (Hét Választófejedelem szálloda, ma Váci utca 9.). Papnevendékház, Kerti ház a nádorszigeten és az ebédlő terme a régi Vigadó vagy Redout épületében. A Pollack Mihály (1772-1855) építész tervei alapján épült, 1833-ban átadott klasszicista stílusú Redut, 1849-ben pusztult el a magyarok által ostromolt budai várat védő Hentzi megtorló ágyútűzében, sok másik, Duna-parti palotával együtt. Helyére, az 1860-as években épült fel az új, romantikus stílusú, ma is látható Vigadó, Feszl Frigyes (1821-1884) építész tervei alapján. A felvételen csak részlegesen látható egykori Nákó háznak több vendéglátás-történeti vonatkozása is van. Telkén 1772-ben épült fel Lenner János, Hét Választófejedelmhez címzett fogadója, mely 1865-ig működött ezen a néven. Leghíresebb szállóvendége, a néhány éjszakát itt töltő II. József király volt. 1791-től - a városban az elsők között - kávéház is üzemelt a földszintjén. Az épületet 1800-ban vásárolta meg Nákó Kristóf gyapotkereskedő. 1865-től, az 1840-ben teljesen újraépített klasszicista házban, Nemzeti szállodaként működött Förster János vezetésével. Később Rémy (Rémi) Zsigmond üzemeltette az 1910-es évekig. Ekkortájt költözött és nyílt meg földszintjén a Colonial kávéház. 1910-ben a hotel éttermét és udvarát átépítették, hogy filmszínházként működhessen. A Corso mozi egészen 1955-ig üzemelt, újabb átalakításokat követően színház lett. Napjainkban a Pesti Színház működik a falai között (2018).

Title(s), language
language hungarian
language german
Subject, content, audience
subject fénykép
subject illusztráció
subject kiadványrészlet
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject vendéglátóhely
subject étterem
subject épület
subject oktatás
subject egyház
subject kereskedelemtörténet
subject turizmus
subject szórakozás
subject szórakozóhely
subject MKVM
Time and places
spatial reference Pest
spatial reference Nádorsziget
spatial reference Káposztásmegyer
spatial reference Budapest
spatial reference Belváros
spatial reference Margitsziget
spatial reference Váci utca 9.
location of physical object Budapest
temporal reference 1837
temporal reference 1830-as évek vége
Attributes
medium paper
extent 13 x 10 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
registration number VF_10237
registration number VIP_41_a_E