Tisztviselő Kaszinó társalgója, Budapest, 1920-as évek

Magyar Tisztviselők Országos Egyesületének székháza

image
qualifiedcontent

A képen, az egykori, józsefvárosi Tisztviselő kaszinó belső részlete látható. Balra a grandiózus lépcsőház, jobbra az emeleti társalgó. A korábban itt álló épületet, illetve telket 1889-ben vette meg a Magyar Tisztviselők Országos Egyesülete jövendő székházának felépítésére. A neobarokk stílusú épület, Steinhardt Antal (1856-1928) építész tervei alapján készült el 1898-ban. A második világháborúban bombatalálatot kapott épület, helyreállítása után 1949-től a Közalkalmazottak Szakszervezetének székházaként funkcionált, illetve sportklubok működtek benne a rendszerváltásig. Privatizációját követően, 2005-ben a Szcientológia Egyház vásárolta meg. Az üresen álló épületet 2016-ban hirdették meg eladásra, azóta nincs hitelt érdemlő információ a sorsáról (2018). Ugyanakkor volt egy másik Tisztviselő kaszinó is, az akkor még kőbányai Tisztviselőtelepen, a mai Kalocsai Paprika Csárda épületében működött 1892-től (Bláthy Ottó u. 13). A dátum a leltárkönyv alapján.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject fénykép
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject vendéglátóhely
subject társalgó
subject lépcsőház
subject enteriőr
subject szórakozóhely
subject szórakozás
subject érdekvédelem
subject szakszervezet
subject MKVM
Time and places
spatial reference Budapest
spatial reference Eszterházy utca 4.
spatial reference Mágnásnegyed
spatial reference Józsefváros
spatial reference Palotanegyed
spatial reference Puskin utca 4.
spatial reference VIII. kerület
location of physical object Budapest
temporal reference 1920-as évek
Attributes
medium paper
extent 8 x 11 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_36335
registration number VIP_41_a_E