City Grill, Budapest, 1984

Taverna Belvárosi Szálloda és Vendéglátóipari Vállalat

image
qualifiedcontent

A felvételen az egykori City Grill cégére látható, a City Grill elsőként megnyitott éttermének homlokzatán. A City Grill a Taverna Belvárosi Szálloda és Vendéglátóipari Vállalat által üzemeltetett magyar tulajdonú gyorsétteremlánc volt az 1980-as években. A kínálat fő részét alkotó hamburgerek mellett, sült kolbászt, hasábburgonyát, és a kedvelt tiroli tésztaféléket (rétest) is árultak. Az első City Grill a Pozsonyi útnál a Jászai Mari tér 3. alatt nyílt, de gyorsan követte őt a Bajcsy-Zsilinszky út Alkotmány utca sarkán álló Márka önkiszolgáló étteremből kialakított City Grill is. 1985-ben további három helyen a Berlin üzletház egyik részében, a Taverna Szállóban és a Tolbuchin körúton nyitottak új üzleteket. A fővárosi éttermek megnyitását követően, 1986 decemberében Kazincbarcikán nyílt meg az első vidéki City Grill. A mintegy húsz üzletre rúgó City Grill „halála” a nyolcvanas évek végén kezdődött. A cég privatizálása után egyszerűen nem voltak versenyképesek. A Taverna vezérigazgatója, Feleki Ferenc szerint azonban a City Grill betöltötte a feladatát. Elsőként Magyarországon olyan kulturált gyorsétkezést honosított meg, amely eltért a hagyományos önkiszolgálós rendszertől. (Forrás: Népszabadság, 1994. december 27.) Ironikus módon, a képen látható, mintaüzletnek szánt City Grill helyén napjainkban egy McDonald's működik (2018). A dátum, a leltárkönny alapján.

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject fénykép
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject vendéglátóhely
subject cégér
subject étteremlánc
subject gyorsbüfé
subject turizmus
subject MKVM
Time and places
spatial reference Budapest
spatial reference Szent István krt. 2
spatial reference Jászai Mari tér 3.
spatial reference Újlipótváros
spatial reference 13. kerület
location of physical object Budapest
temporal reference 1984
temporal reference 1980-as évek közepe
Attributes
medium paper
extent 13 x 18 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_34492
registration number VIP_42_a_U