A tőzsdebíróság hatásköre és a külömbözeti ügyletek perelhetősége

text
qualifiedcontent

Baumgarten Nándor (Budapest, 1873. május 29. – Budapest, 1935. május 29.) kereskedelmi jogász, egyetemi tanár. Egyetemi tanulmányait Budapesten, továbbá Lipcsében és Berlinben végezte, majd ügyvédi irodát nyitott és a Jogállam című folyóiratot szerkesztette 1901-től kezdve. Később a Magyar Jogászegylet titkára lett s a kereskedelmi miniszter megbízása folytán az Amerikai Egyesült Államokba ment tanulmányútra 1904-ben, a következő évben pedig a kereskedelmi- és váltójog magántanára lett az egyetemen. 1914-ben a közigazgatási bírósághoz nevezték ki ítélőbírónak. 1915-ben nyugállományú egyetemi tanár lett, 1921. pedig visszavonult a tanítástól. Nyugdíjba vonulása után gyárelnökként tevékenykedett. Két nagybátyja, Baumgarten Izidor (büntetőjogász) és Baumgarten Károly (kereskedelmi jogi bíró), is elismert jogász volt.

"Vizsgálódásaim czéljául és feladatául ... az alakilag is, anyagilag is megfelelő megoldást igyekszem feltalálni. Ebből kiindulva, a következőkben a hatáskör szabályozásával, a külömbözeti ügyletek perelhetőségével, az alaki és anyagi szabályozás összefüggésével és végül a tőzsdebirósági reform egyéb kérdéséivel foglalkozom."

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject polgári eljárásjog
subject bírósági eljárás
subject tőzsdebíróság
subject hatáskör
subject különbözeti ügyletek
audience researchers
Creators, contributors
creator Dr. Baumgarten Nándor (1875-1936)
publisher Grill Károly Könyvkiadó Vállalata
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Magyarország
spatial reference Osztrák-Magyar Monarchia
spatial reference Magyar Királyság
location of physical object Budapest
temporal reference 1901
Attributes
medium paper
extent 43 p
extent 23 cm
format PDF
Legal information
rightsholder Országgyűlési Könyvtár
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
source Országgyűlési Könyvtár
registration number OGYK jelzet: B8/4052
registration number 0460313