Nyugat Bisztró belső, Budapest 1960-es évek

image
qualifiedcontent

A felvételen, az egykori Nyugat bisztró belső tere látható. A meleg- illetve hidegkonyhapulttal. Előtérben az étkezőpultok és a pénztár. Maga a vendéglátóhely komoly múltra tekinthetett vissza ahogy azt a forrásban megjelölt újságcikkben olvasható: "Ez a hely a pestiek öreg emlékezete óta forgalmas, nagy kávéház, majd étterem volt. Ki ne emlékeznék a nagyhírű Westend kávéházra, mely az egyik népszerű, régi sport- egyesület sportolóinak és e sportolók híveinek kedvenc találkozóhelye volt Szolid szórakozóhely. Életében kétszer cserélt gazdát. A felszabadulás után újjáépítették s ekkor lett Nyugat-étterem." 1960-ban aztán "a VI. ker. Vendéglátóipari Igazgatóság a kissé kéteshírű talponállóból önkiszolgáló büfévé alakíttatta." A Nyugat étterem és büfé a korábbi helyiségek korszerűsítése és átalakítása után, 1965-ben nyílt meg önkiszolgáló étteremként. VI. kerületi Vendéglátóipari Vállalat működtette. A későbbiekben, Nyugat étterem részeként működő körúti vendéglátóhelyet a Belvárosi Vendéglátó Vállalat üzemeltette. Nem tévesztendő össze a New York kávéházban működő Nyugat Bárral. A dátum, a leltárkönyv alapján. (Forrás: Magyar Nemzet, 1960. június 22.)

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject fénykép
subject vendéglátás-történet
subject vendéglátóipar
subject vendéglátóhely
subject bisztró
subject enteriőr
subject MKVM
subject büfé
subject étterem
Creators, contributors
creator Farkas József, FÉNY-SZÖV
publisher -
Time and places
place of publishing -
spatial reference Budapest
spatial reference Lenin körút 104.
spatial reference Teréz körút
spatial reference Terézváros
spatial reference 6. kerület
location of physical object Budapest
temporal reference 1960-es évek
temporal reference -
Attributes
medium paper
extent 18 x 23 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder MKVM
access rights research permit needed
Source and data identifiers
source MKVM
registration number VF_4995
registration number VIP_42_a_U