777. számú Italbolt, fénykép
A 777. számú Italbolt belső tere tatarozás előtt. A VII. kerületi Vendéglátóipari Vállalat üzemeltette. Jól megfigyelhető a korabeli italbolt belső elrendezése. Elől az állva fogyasztók vendégtere, ahonnan néhány lépcsőfok vezetett a hátsó helyiségbe ahol ülve fogyasztásra is lehetőség nyílt. Az ily módon egybenyitott terek fűtését szolgáló dobkályha lépcsőre került. A lépcső mellett, az utcára nyíló helyiségben került kialakításra a sörcsappal és pohármosóval ellátott söntés. Az oldalán lambériával burkolt kiszolgálópult mögött italpolcok állnak a palackos italkínálattal (Unicum). A pult bejárati oldalát egy részleges kármentő védi, míg a söntést a végéhez illesztett íves elem zárja. A szemközti falon, a nyitvatartási idő (6-21), falióra, működési engedély és a vendégek által használható, a falra masszívan felerősített telefon látszik. Talán a legszembetűnőbb részlet, a szinte mindenhol felbukkanó szikvizes palackokat tartalmazó farekeszek látványa. A kép bal szélén még felfedezhető a falra függesztett árlista is. A térbeli vonatkozás az üzemi szám alapján. A címen, az államosítás előtt, Seidner Miksa kocsmája működött. Forrás: Szabad Nép, 1946. augusztus (4. évfolyam, 186. szám) 1946-08-20
Title(s), language | |
---|---|
language | hungarian |
Subject, content, audience | |
subject | vendéglátóhely |
subject | italbolt |
subject | söntés |
subject | szikvíz |
subject | szóda |
Creators, contributors | |
publisher | - |
Time and places | |
place of publishing | - |
spatial reference | Budapest (Magyarország) |
spatial reference | Hársfa utca 28. (Budapest, 7. kerület) |
location of physical object | Budapest |
temporal reference | - |
temporal reference | - |
Attributes | |
medium | paper |
extent | 18 x 24 cm |
colour image | black and white |
format | jpeg |
Legal information | |
rightsholder | MKVM |
access rights | research permit needed |
Source and data identifiers | |
source | MKVM |
registration number | VF_1185 |
registration number | VIP_43 |