Jászárokszállás - Jászárokszállási képek

Képeslap

image
qualifiedcontent

Fekete-fehér fekvő képeslap. A képeslap bal oldalán 2 fekvő kép látható egymás allatt elhelyezve, jobb oldalon egy álló kép. Bal oldali felső kép: Községi Tanácsház: 1863-ban épült romantikus stílusban. Utcai falazatát Árokszállás címere ékesíti „Árokszállási szabad jászok” felirattal. Dísztermében Jász Faragó Sándor két freskója található. Ezek a festmények Magyarország történelmének településünket közelebbről érintő mozzanatait ábrázolja. Bal oldali alsó kép: Általános iskola: A Széchenyi Általános Iskola központi épülete, mely a templom mellett található, 1941-ben épült. A főépületben kapott helyet az iskola vezetősége, valamit a felső tagozatos diákok. Az iskola másik két telephelyen is működik, azok az épületek közel száz évesek. Jobb oldali álló kép: Közbirtokosság székháza: Az államosításig a Közbirtokosság székháza volt, az államosítást követően 1949-ben községi Művelődési Otthonná minősítik, majd 1968-ban Művelődési Ház elnevezést kap. Otthont ad a különböző érdeklődési körű, kisebb-nagyobb csoportos szakköröknek. A rendszerváltás után a civil szervezetek jelentős többsége az intézményben kezdte működését és jelenleg is több szervezet tekinti székházának. A Petőfi Művelődési Ház épülete előtt állt a kétnyelvű felirattal ellátott szovjet katonai emlékmű, amelyet a rendszerváltás után elmozdítottak.

Postcards, Council hall, Public institutions, Edicational institutions, Primary school, Community centre, Statue, Monuments

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject képeslap
subject levelező-lap
subject városkép
subject utcakép
subject utcarészlet
subject községi tanácsház
subject tanácsház
subject városháza
subject középület
subject általános iskola
subject iskola
subject iskolaépület
subject oktatási intézmény
subject szovjet katonai emlékmű
subject katonai emlékmű
subject emlékmű
subject szobor
subject postatiszta
audience general
Creators, contributors
publisher Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
contributor Fővárosi Fotó Vállalat
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Jászárokszállás
Attributes
medium paper
extent 13,9 x 8,9 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
identifier 50100419465a
identifier 50100419465b
registration number 50100419465
registration number 50100419104