Jászberény - Járási Tanács

Képeslap

image
qualifiedcontent

Fekete-fehér fekvő képeslap. Mivel a város járási székhely is volt, ezért helyet biztosítottak a Jászberényi Járási Tanácsnak is. Ez a volt Jászsági felsőjárás községeinek irányítását vette át, és kezdetben a Jászberényi Városi Tanács is közvetlen irányítása alá tartozott. 1961-ben, amikor megszűnt a Jászapáti járás, ennek községeit is (Jászladány és Tiszasüly kivételével) a Jászberényi járáshoz sorolták be. A város életét alakító és befolyásoló tényezők közül a városi és a járási tanács együttes jelenléte a következő másfél évtizedben is meghatározta és befolyásolta a helyi irányítást. A tanácsi szervezet további módosulását eredményezte az 1961-es átszervezés, amikor a jászberényi és a jászapáti járást összevonták, és székhelyének Jászberényt tették meg. Az 1971-ben ismét módosított tanácstörvény életbelépéséig mind a városi, mind a járási tanács rendelkezett választott testülettel és hivatali apparátussal. A város helyzete volt körülhatároltabb, hiszen ható- és hatásköre a település határán belülre korlátozódott. Vele szemben a járási tanács a városban működött, de jogosítványainak túlnyomó része a környező településekre terjedt ki. Az 1971-ben meghozott törvény további változásokat is eredményezett. Előbb megszűnt a járási tanács választott testületként való működése, így a szervezet a továbbiakban már a Szolnok Megyei Tanács Jászberényi Járási Hivatala lett és leginkább csak hatósági szervként funkcionált. A következő lépés a nyolcvanas évek elején a járás teljes kiiktatását eredményezte. A járási hivatal feladatköreinek és vele együtt munkatársainak tekintélyes része a városi tanács apparátusához került. Az új felállás szerint a hivatal a nyolcvanas évek közepéig a városkörnyék igazgatásban kapott szerepet. Az átszervezés térben is nyomon követhető, a járási hivatal épületét a Bathó-palotából kiköltöző rendőrség kapta meg, helyükre pedig az immáron városi tanács néhány megnövelt létszámú és kiterjesztett hatáskörű ügyosztálya került. Ez működési rend lényegében a rendszerváltásig fennmaradt. A szervezeti modell hátterében fontos szerep jutott a megyei tanácsnak, amely a források elosztása mellett lényegében minden fontos szakterület felett felügyeletet és ellenőrzést gyakorolt.

Postcards, Public institutions

Title(s), language
language hungarian
Subject, content, audience
subject képeslap
subject levelező-lap
subject városkép
subject utcakép
subject utcarészlet
subject járási tanács
subject középület
subject városház
subject postatiszta
audience general
Creators, contributors
publisher Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata
Time and places
place of publishing Budapest
spatial reference Jászberény
Attributes
medium paper
extent 13,8 x 8,8 cm
colour image black and white
format jpeg
Legal information
rightsholder Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény
access rights rights reserved - free access
Source and data identifiers
identifier 50100416689a
identifier 50100416689b
registration number 50100416689